Finnország: Gruborovics menne még erősebb ligába, elengednék

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 08:44
Finnországban Gruborovics Tamást a téli átigazolási időszak egyik nagy fogásaként tartják számon – a JJK mezét az Inter Turkuéra cserélő támadó középpályás dobogóesélyes csapathoz került. Igaz, korábban próbálkozott Hollandiában is, és még nem adta fel, hogy erősebb bajnokságban is kipróbálja magát.

„Szerettem volna másik országba szerződni, mert mindig az lebeg a szemem előtt, hogy fejlődjek, feljebb lépjek, még jobb legyek. Hívtak külföldre, lett volna máshol is lehetőség, ám nem érkezett konkrét ajánlat. Végül azért döntöttem az Inter mellett, mert nagyon szerettek volna szerződtetni, és garantálták, hogy a kedvenc posztomon, a középpálya és a csatársor között játszhatok. Márpedig a JJK-nál hétről hétre más helyen szerepeltem, így nem is voltam képes kihozni magamból a legtöbbet. Lehet, hogy nem könnyű egy új csapatba beilleszkedni, de nem lesz ezzel problémám, és az Interben sokat fejlődhetek még. Ráadásul a szerződésemben is van olyan kitétel, hogy probléma nélkül elengednek, ha erősebb bajnokságból hívnak” – nyilatkozta Gruborovics a Nemzeti Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
16 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
17 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
22 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
2025.07.17. 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik