Anglia: a menedzser megvédte a hibázó Bogdánt

Vágólapra másolva!
2012.12.03. 11:07
Dougie Freedman, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton menedzsere megvédte az Ipswich elleni, hazai pályán elbukott mérkőzésen (1–2) hibázó Bogdán Ádámot. A magyar kapus a 90. percben nem tudta fogni Bradley Orr távoli lövését, a kipattanót Michael Chopra közvetlen közelről a hálóba vágta, ezzel a góllal pedig a vendégek vitték el a pontokat.

„Azt hiszem, kicsit irányt változtatott a labda, és ez megtréfálta Ádámot – utalt az Ipswich győztes góljára Dougie Freedman, a Bolton menedzsere. – Ádám egyébként kiválóan védett, a meccs egyik legjobbja volt, nem lehet rá semmilyen panaszunk. Egyszer fenn, egyszer lenn, Ádám az utóbbi időben sokszor volt fenn.”

„A 70. percig elégedett voltam a látottakkal. Csalódott voltam, hogy a csapatom nem tudta értékesíteni a helyzeteit, ez pedig erőt adott a vendégeknek, akik megérdemelt gólokat szereztek. Sok játékos nem alkalmas rá, hogy egy héten három meccsen pályára lépjen” – tette hozzá a skót menedzser.

Az Ipswich ellen megtört a Bolton hat bajnoki óta tartó veretlenségi sorozata. A magyar kapust foglalkoztató együttes 20 forduló után 25 ponttal a 18. a tabellán.

BOLTON–IPSWICH 1–2
Legfrissebb hírek

Premier League: a Boro főnöke veheti át a Wolves megüresedett kispadját – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:08

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25

Tóth Balázs: Az öltözőben megtapsolt az egész csapat, libabőrös lettem

Légiósok
2025.11.04. 09:08

Championship: már nem Will Still a Soton vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.11.03. 09:29

A szurkolók Tóth Balázst választották meg október legjobbjának a Blackburnnél

Angol labdarúgás
2025.10.30. 21:15

Tömegek nézték élőben, ahogyan eltüntetik a lelépő tulajdonos nevét a sheffieldi stadion székeiről

Angol labdarúgás
2025.10.28. 14:25

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
2025.10.25. 21:26

Tizenkét pontot vontak le a négyszeres angol bajnokcsapattól

Angol labdarúgás
2025.10.24. 15:31
Ezek is érdekelhetik