Bogdán: A kivédett 11-es erőt adott a csapatnak

Vágólapra másolva!
2012.11.26. 14:09
null
Bogdán 11-est hárított a Brighton ellen (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádámot, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton kapusát választották a Brighton elleni szombati mérkőzés (1–1) legjobbjának a Bolton  szurkolói, illetve a klubhoz közelálló internetes portálok. A magyar kapuvédőt nem érdemtelenül méltatják: tizenegyest hárítva s több nagy védést bemutatva segítette ponthoz a Boltont.

Bogdán kivédte Ashley Barnes büntetőjét, majd az ismétlést is nagy bravúrral hárította. Több fontos védése is volt a Brighton elleni bajnokin, amelyen David N’Gog mentett pontot a csapatnak hajrában szerzett góljával.

„A Brighton kiválóan játszott, rengeteg helyzetük volt, nekünk pedig szerencsénk volt az elején – nyilatkozta Bogdán Ádám a klub hivatalos honlapjának. – Javítanunk kell a hibáinkon, stabilabbnak kell lennünk, és több gólszerzési lehetőséget kialakítanunk. Összességében azt gondolom, nagyszerű, hogy ki tudtunk egyenlíteni. Több helyzete volt az ellenfélnek, de pontot tudtunk szerezni, tovább kell lépnünk.”

A szezonban először 11-est hárító Bogdán elégedett volt teljesítményével, s reméli, a Blackburn elleni szerdai bajnokin tovább javulnak, és még jobb eredményt érnek el.

„Elégedett vagyok a teljesítményemmel, a lehető legjobbkor fogtam meg ismét egy tizenegyest, nagy megkönnyebbülést jelentett – folytatta Bogdán. – Néha sikerül, az oddsok velem voltak ezúttal. Megpróbálod kitalálni a 11-est elvégző játékos gondolatát, most összejött. Ez kis lökést adott nekünk.”

„Aztán újra szenvedtünk a pályán, jött előre a Brighton, sorra dolgozta ki a helyzeteket. A meccs után azonban nézzük a pozitív dolgokat: az utolsó percben szerzett góllal egyenlíteni tudtunk, s ebből erőt kell merítenünk a Blackburn elleni bajnokira, amelyen remélhetőleg ismét pontot vagy pontokat tudunk szerezni” – zárta mondandóját a magyar válogatott kapus.

A legutóbbi négy bajnokiján egyaránt ikszelő Bolton 18. a tabellán, hét pontra van a feljutásért vívott osztályozás helyektől.

BOGDÁN ÁDÁM BRAVÚRJAI

Legfrissebb hírek

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41

A visszavágón is simán nyert a Sheffield United, döntőzhet a Premier League-be jutásért

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:17

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Sheffieldben folytathatja pályafutását Jamie Vardy – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.28. 11:54
Ezek is érdekelhetik