Anglia: edzői indoklás az ifjú magyar váratlan kihagyásához

Vágólapra másolva!
2012.09.25. 11:45
Dean Smith, a Walsall menedzsere megindokolta, miért hagyta ki váratlanul a kezdő tizenegyből a fiatal magyar kapust, Gróf Dávidot az angol harmadik ligás csapat legutóbbi bajnokiján.

„Dávid csalódott volt, amikor közöltem vele a döntést, ugyanakkor meg is értette. Voltak megingásai az idény korábbi meccsein, akkor kitartottam mellette, de az ilyen esetekben rendszerint eljön az idő, amikor ki kell vonni egy játékost a frontvonalból, hadd szedje össze magát” – magyarázta a szakvezető.

A bajnoki idény megelőző hét meccsén Gróf állt a Walsall kapujában, ám Smith megítélése szerint kapustársa és mentora, a veterán Jimmy Walker sérülése miatt egy ideje nem volt igazi versenyhelyzetben – ezen kívántak változtatni a nottinghami Karl Darlow kölcsönvételével, majd azonnali mély vízbe dobásával.

„Dávid szemszögéből kellemetlen döntés volt, de megbeszéltem vele. Egyszerűen túl sok gólt kaptunk a tizenhatoson kívülről – nem mindegyiket Dávid hibájából –, a tízből hat ilyen volt. Ezért vetettem be Karlt, Dávidnak így lehetősége lesz összeszedni magát, aztán újra harcba szállhat a kapuért″ – tette hozzá Smith.

A Walsall nyolc forduló után a hetedik helyen áll a League One-ban.

Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09
Ezek is érdekelhetik