Dzsudzsákra már akkor felfigyelt a Dinamo, amikor debreceni volt

Vágólapra másolva!
2012.02.04. 08:22
null
Dzsudzsák úgy érzi, egyre inkább játékba lendül a Dinamónál (Fotó: fcdinamo.ru)
Dzsudzsák Balázs a dubai edzőtáborban hamar beilleszkedett új csapattársai közé, legutóbb a PSV-ben érezte magát ennyire jól. Szergej Szilkin, a Dinamo Moszkva edzője már öt évvel ezelőtt szerződtette volna az azóta negyvenegyszeres válogatott magyar játékost.

– Hogyan bírja a moszkvai telet?
– Mindössze néhány nap erejéig kóstoltam bele – mondta a Nemzeti Sportnak megszokott vidámságával Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva szélsője. – Mesélték az ismerőseim, milyen hideg van Magyarországon, ám ezen csak mosolyogni tudok, mert Moszkvában mínusz huszonnégy fokot mutatnak a hőmérők. Sohasem tapasztaltam ilyen hideget, még csak rendes, vastag télikabátom sem volt. Rám is szóltak, hogy szerezzek be egyet minél előbb. Nem is mozdultam ki a lakásból az elmúlt napokban, csak edzésre mentem.

– Gondolom, most már nem fázik annyira.
– A dubai edzőtábor után szombattól Magyarországon voltam néhány napig, majd rövid moszkvai tartózkodás után a csapattal Spanyolország felé vettük az irányt, ahol folytatódik a felkészülés. Cádizban töltünk két hetet, ahol jóval melegebb van.

– Kemény volt a felkészülés első szakasza?
– Naponta két tréningünk volt, de nagyon örültem, mert labdát is láttunk. Sőt azt kell mondanom, inkább a labdás edzések domináltak, mintsem a labda nélküliek. Ráadásul ilyenkor a kezdő tizenegy együtt dolgozott, amibe én is beletartoztam. Délelőttönként rendre futottunk, talán mondanom sem kell, a kánikulában ez nem mindig volt kellemes. A dubai edzőtábornak elsősorban az volt a célja, hogy mindenki visszakerüljön a megfelelő állapotba, hiszen fáradtan, fásultan érkeztünk mindannyian.

– Ráadásul – igaz, csak edzőmérkőzésen – bemutatkozott a Dinamo Moszkvában.
Ami örömmel tölt el. A második mérkőzés jobban sikerült a csapatnak és nekem is, mint az első, jobbak voltak a beadásaim, a cseleim és a passzaim is, és egyre többet játszották ki a szélre a labdát a társaim. De ezeken a találkozókon nem az eredmény volt a fontos; majd Spanyolországban kiderül, hol tartunk, hiszen játszunk a Sparta Prahával és a Sevillával is.

– Milyen a kapcsolata edzőjével, Szergej Szilkinnel? Beszéltek már?
– Rendkívül szimpatikus, precíz és játékosbarát edző. Igazából csak néhány szót váltottunk négyszemközt, akkor elmondta, hogy már korábban felfigyelt rám. Nem edzőként, de eddig is a Dinamónál dolgozott, és már öt évvel ezelőtt, amikor még a Debrecenben futballoztam, ajánlott engem a vezetőségnek, hogy szerződtessen. Akkor a PSV-be kerültem, ám utána is folyamatosan szemmel tartott, és mindig kérte az elnököt, hogy szerezzenek meg, mert a csapatnak nem volt igazi balszélsője. Örülök, hogy mostantól együtt dolgozhatunk.

DE VAJON MIT MESÉLT DZSUDZSÁK KEVIN KURANYIRÓL ÉS ANDRIJ VORONINRÓL? MIRE A LEGBÜSZKÉBB? – VÁLASZOK A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik