Anzsi: Dzsudzsákot szerdára várják, Samuel Eto'o kicsit zabos

Vágólapra másolva!
2011.09.20. 10:52
Az orosz labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala vezetői szerdára várják vissza Moszkvába a sérülésből lábadozó Dzsudzsák Balázst.

Mint ismert, a magyar szélső a közelmúltban kulcscsonttörést szenvedett, és meg kellett őt operálni. Dzsudzsák felépülését szerdától az Anzsi orvosi stábja közvetlenül felügyeli majd.

A klub honlapján eközben Samuel Eto'ót faggatták arról, mik az első tapasztalatai, miért kapott ki a hétvégén az Anzsi a Kubany Krasznodartól (0–1).

„Természetesen mérges vagyok az eredmény miatt, ugyanakkor úgy látom, mindent megtettünk a győzelemért. Hogy mi hiányzott a játékunkból? A jó helyzetkihasználás. A Krasznodar tiszta helyzetek nélkül nyerte meg a meccset, ezért meg kell emelnünk a kalapunkat a játékosai előtt" – mondta a nemrégiben igazolt kameruni támadó, aki egy másik kérdésre válaszolva elmondta: a Liverpool lelkes táborára emlékeztette őt az Anzsit idegenbe is elkísérő mintegy kétezer szurkoló buzdítása.

Az Anzsi következő mérkőzése szerdán lesz: Orosz Kupa-nyolcaddöntő a Dinamo Moszkva otthonában.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
12 órája

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik