Légióssors: menedzsere szerint Németh nem igazol Krétára

Vágólapra másolva!
2011.08.23. 22:13
Mint beszámoltunk róla, a legfrissebb görög lapértesülések szerint az élvonalba idén feljutó, krétai OFI szeretné kölcsönvenni Németh Krisztiánt az Olympiakosztól, de a csatár egyik menedzsere, Pataky Tibor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a futballista biztosan nem igazol Krétára, továbbra is közép-európai csapatban gondolkodnak.

„Csak annyi igaz a görögországi hírekből, hogy az Olympiakosz engedélyezi, hogy Krisztián kölcsönben egy másik csapatnál folytassa a több játéklehetőség reményében. Továbbra is Közép-Európában szeretnénk csapatot találni neki, és vannak is érdeklődők Németországból, Hollandiából és Olaszországból is. Annyi biztos, hogy nem igazol Krétára" – mondta Pataky Tibor a Nemzeti Sport Online-nak.

Németh legutóbb elutasította a Kerkira érdeklődését, amely szintén kölcsönvette volna őt. Akkor megírtuk, hogy a 22 éves csatár nem akarja elkapkodni a döntést, de az ideje egyre fogy, ugyanis augusztus 31-ig el kell dőlnie, hol folytatja. A bajnoki címvédő Olympiakosz spanyol edzője, Ernesto Valverde nem számol vele.

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik