Stiebernek meg kell szoknia a Mainz agresszivitását

Vágólapra másolva!
2011.07.26. 15:22
null
Stieber már megismerte a Mainz stílusát, de még hozzá kell szoknia (Fotó: Imago)
Stieber Zoltán már több mérkőzésen is pályára lépett új csapatában, a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainzban, és a szélső elmondta, egészen új stílust kell megtanulnia, mint amihez korábban hozzászokott. Az angliai éveket kiváló iskolának tartó futballista biztos benne, hogy megoldja a feladatot.

„A Mainz játékstílusa teljesen más, mint az Aachené. Más dolgokat gyakorlunk, mint amit az elmúlt években megszoktam, így minden pillanatban tökéletesen kell koncentrálnom, és rengeteg újdonsággal ismerkedek meg" – mondta Stieber Zoltán a Rhein Zeitungnak.

Stiebernek elsősorban a csapatvédekezést kell megtanulnia, a Mainz azonnali letámadáson alapuló, nagyon agresszív pressingjét. A magyar szélső eddig a 4–2–3–1-es rendszerben a bal oldalon játszott, bár edzője arra kérte, meccs közben gyakran cseréljen a jobb oldali támadó középpályással. Stieber az előző szezonban az Aachenben 4–4–2-ben játszott az ék Benny Auer mögött kicsit visszavont (és sok taktikai szabadsággal rendelkező) támadót.

„Ezt a stílust nem lehet gyorsan és könnyen megtanulni, többet kell a pozíciós játékomon dolgozni, de biztos vagyok benne, hogy belerázódom."

Stiebernek az előző szezonbeli Aachen–Mainz kupamérkőzés előtt még tréfásan jegyezte meg Szalai Ádám, hogy jó lenne egy csapatban játszani – nos, a szélső azon a találkozón a mezőny egyik legjobbja volt, és ekkor figyeltek fel rá.

„Remek meccset játszottam, és ez biztosan segített abban, hogy a Mainzba szerződhettem. Eredetileg még úgy gondoltam, pár évet le kell húznom a második ligában az előrelépéshez, de szerencsére már most a Bundesligába kerültem. Eddig minden nyáron más csapatba kerültem, remélem, a mostani, négyéves szerződést kitöltöm. Annak idején az angol légióskodás jó iskola volt, heti két meccsel, hiszen szombatonként az ifjúsági együttesben, hétfőnként a tartalékok között játszottam. Aztán vissza kellett lépnem, hogy ismét feljebb kerüljek" – mondta a magyar futballista.

Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
19 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:13

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07
Ezek is érdekelhetik