Anzsi: orosz csapattársai a medencébe dobták Dzsudzsák Balázst

Vágólapra másolva!
2011.07.23. 13:24
Dzsudzsák Balázs interjút adott az egyik orosz televíziónak, amelyben elmondta, augusztus elején az Anzsi bajnokiján megmutatja a kételkedőknek, hogy nem a pénz miatt igazolt Oroszországba.

„Az Anzsinál nagyszerű a légkör és a klub céljai. Amióta itt vagyok, soha nem éreztem rosszul magam, mindennap nevetek. Már nagyon unom azt a kérdést, hogy a pénzért jöttem-e Oroszországba. Azért jöttem, hogy játsszak. És ezt be is fogom bizonyítani, csak nézzék meg a Tom Tomszk elleni meccsünket augusztus elején. Majd meglátják, mennyire motivált vagyok" – mondta Dzsudzsák Balázs a televíziós interjú során, és a csapat mindennapjaiba is bepillantást engedett.

„Igen, valóban megvicceltek a srácok az egyik nap. Csak feküdtem a medence partján a csapat néhány brazil játékosával, amikor odajött hozzám a hat-nyolc orosz társunk. Megkérdezték, hol a telefonom, és amikor látták, hogy nincs a zsebemben, megfogtak, és bedobtak a medencébe. Jó poén volt, szeretem a hasonló tréfákat" – mondta Dzsudzsák Balázs.

A riporter felvetette Dzsudzsáknak, hogy sokan „Balaknak" ejtik a keresztnevét Oroszországban, de a szélső erre jelezte, ne tévesszék össze a német Michael Ballackkal.

A magyar játékos azt is elárulta, azért tölt sok időt az együttes brazil légiósaival, mert velük tud angolul kommunikálni, de amikor a dél-amerikai labdarúgók még nem csatlakoztak az edzőtáborhoz, akkor sem érezte egyedül magát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik