Simon Krisztiánra nem számít a Feyenoord

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 15:45
null
Simon Krisztián rotterdami kalandja a szezon végén véget ér (Fotó: Czerkl Gábor)
A Feyenoord hivatalos honlapján bejelentette, hogy az első csapat tagjai közül nem számítanak a jövőben az Újpesttől kölcsönvett Simon Krisztiánra, illetve Marcel Meeuwisre és Sören Larsenre.

 

Luigi Bruins, Tim de Cler és Rob van Dijk szerződése lejár, egyik játékos sem hosszabbít, mindhárman távoznak a rotterdami klubtól.

A keddi napon a technikai igazgató, Martin van Geel és Mario Been vezetőedző beszélgetett el személyesen a játékosokkal. A döntésben szerepet játszott a rotterdami klub instabil anyagi helyzete – Martin van Geel elmondta, figyelembe kellett venniük a korlátozott anyagi lehetőségeket.

„Kénytelenek voltunk az anyagi lehetőségeinknek megfelelően cselekedni, csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Nem könnyű, de szükséges lépést hoztunk meg. A szakmai stábbal folytatott megbeszélés után hoztuk meg a döntéseket. Az érintett játékosok mind hasznára voltak a klubnak, és mind a csapaton belül, mind a szurkolók előtt elbúcsúztatjuk őket nyilvánosan, megköszönve a közreműködésüket" – nyilatkozta.

Simon a télen került Újpestről a Feyenoordhoz, a rotterdami nagycsapatnak opciós joga volt a megvásárlására. A szélső – aki elsősorban kitűnően sikerült próbajátékának köszönhette a lehetőséget – nyolc bajnokin lépett pályára (338 percet játszott), gólt és gólpasszt nem jegyzett.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
10 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
13 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
14 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik