Napokon múlott, hogy Simon nem lett 200 millióért a Hoffenheimé

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 08:27
null
Történelmi név viselője ellen: Simon Daley Blinddel szemben próbálkozik (Fotó: Czerkl Gábor)
Az Ajax otthonában szerdán bemutatkozó Simon Krisztián kalandos úton jutott el a Feyenoordhoz. Közel állt ahhoz, hogy az utolsó pillanatban a német Hoffenheim játékosa legyen, de végül a rotterdami csapatot választotta. Ezzel az Újpest elesett csaknem kétszázmillió forinttól – a fiatal szélső viszont szóban elkötelezte már magát, és egyértelművé tette, Rotterdamba vágyik. Kovács Zoltán sportigazgató beszélt a Nemzeti Sportnak a háttérben zajló tárgyalásokról.

 

 

„RÉGEN FOGADTAK EL ILYEN GYORSAN JÁTÉKOST!”
„Noha kikapott a csapat, egy rossz szót sem mondhatok a fiatal magyarra. Kint voltam a Feyenoorddal az ománi edzőtáborban, így testközelből figyelhettem Simon Krisztián beilleszkedését, mondhatom, régen fogadtak el ilyen gyorsan játékost a többiek. Persze nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen nagyon gyenge most a Feyenoord, de látszik, megpróbál élni a sors adta lehetőséggel. Az Ajax otthonában is hasznos tagja volt az együttesnek, szögletei kifejezetten jól csavarodtak be, és ha nála volt a labda, nem csak hátrafelé passzolt. Egy évvel ezelőtt Magyarországon jártam, korábbi kedvencünket, Kiprich Józsefet látogattam meg otthonában. Tudom, nagyon korai még erről beszélni, de ki tudja, egyszer talán, évek múlva a Simon családhoz is el kell majd utaznom. Mostani közvetítésemben sem marasztaltam őt el” – kommentálta a Nemzeti Sport kérésére az Ajax elleni rangadót és Simon teljesítményét Onno Hansum, a rotterdami Megastad rádió riportere.

– Mennyit ér az adott szó?
– Sokat, ugyanannyit, mint egy aláírt szerződés, talán még többet – mondta Kovács Zoltán sportigazgató. – Ami esetünkben elgondolkodtathatta volna Simon Krisztiánt, az az, hogy a két klub még nem kötött végleges megállapodást. Kijelenthetem, minden részletre kiterjedően csak a Hoffenheimmel egyeztünk meg. Nem egy zsák krumpliról van szó, a játékos maga is beleszólhatott a sorsába. Az én feladatom az volt, hogy az Újpest érdekeit a legmesszebbmenőkig képviseljem.

– Lényegében eladta Simon Krisztiánt a Hoffenheimnek?

– A két klub között megszületett az egyezség. Amikor megérkeztem Hoffenheimbe, azonnal felvázoltam a helyzetet. Várták Simon Krisztiánt, de azzal kezdtem, hogy a Feyenoordba akar menni, a Hoffenheim ajánlata talán kissé későn érkezett. A német klub vezetői tisztában voltak vele, hogy képben van a rotterdami csapat is.

– Úgy jött el Hoffenheimből, hogy megkötötte az Újpest történetének legnagyobb üzletét?
– Igen, de féltem tőle, hogy a játékos Hollandiába megy. Amikor megérkeztem a tárgyalásról, sejtettem, hogy nem minden úgy alakul, ahogyan szeretném. A rotterdamiakkal még egyeztetünk arról, hogy a szezon végén milyen feltételekkel vehetik meg a labdarúgót.

– Nem volt csalódott, hogy a klub elesett kétszázmillió forint bevételtől?
– Dehogynem, ám Simon Krisztián Rotterdamba akart menni. Kinek lett volna jó, ha visszarendeljük? Senkinek. Lett volna egy sértődött labdarúgónk, akit megtört volna ez a helyzet. Ha csak néhány nappal előbb jön a Hoffenheim ajánlata…

HOGYAN KÉSZÜLT SIMON KRISZTIÁN AZ AMSZTERDAMI BEMUTATKOZÁSRA? OLVASSA EL A NEMZETI SPORT MUNKATÁRSAINAK HELYSZÍNI BESZÁMOLÓJÁT A LAP 2.-3. OLDALÁN!

Legfrissebb hírek

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50
Ezek is érdekelhetik