Bodnár László közel került a Salzburghoz

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 10:48
null
Bodnár László mostanában ritkán olvasott magáról a lapokban (Fotó: Török Attila – archív)
Bodnár László idestova fél éve nem lépett pályára, a válogatott védő vesszőfutása Salzburgba szerződésével hamarosan véget érhet.

Június ötödike, a rossz emlékű holland–magyar válogatott mérkőzés óta nem tudta gyarapítani fellépései számát Bodnár László, pedig a korábbi debreceni labdarúgót több csapat is szerette volna megszerezni.

„Az Austria Wiennel például Győrben tárgyaltam, az anyagiakban nem tudtunk megegyezni. Pedig senki ne higgye, hogy csillagászati összeget írtam rá a papírra, szerintem egy-két tehetősebb magyar klub is elbírta volna" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bodnár.

„Felvetődött a Sparta Praha neve is, de a menedzserek azt javasolták, még várjak. Ugyanezért egyetlen honi klubbal sem egyeztem meg, jóllehet az ETO, a Kecskemét és a Vasas is szeretett volna megszerezni. Győrben abban is benne lettek volna, hogy az utolsó hat-hét meccsen segítsem a csapatot, ami már csak azért is látszott logikus lépésnek, mert újra játékban lehettem volna, ráadásul Pintér Atilla kezei között biztosan kemény munkára számíthattam. Már ott tartottunk, hogy hívom Attilát, és jelzem, megyek, aztán két dolog miatt mégsem így történt: egyrészt tartottam a sérülésveszélytől, másrészt mint korábban is mindig, ott lebegett előttem a salzburgi lehetőség" – folytatta a magyar válogatott játékos.

Bodnár három és fél évet töltött Mozart városában, Thomas Linkével, Niko Kovaccsal, Alexander Zicklerrel futballozhatott együtt, két bajnoki címmel gazdagodott, no meg az élménnyel, hogy a világszerte ismert edző, Giovanni Trapattoni trenírozza. Aligha csoda, hogy a Red Bull érdeklődése mindvégig arra ösztökélte, várjon. A pillanatra, amikor aláírhatja a visszatérését garantáló megállapodást.

„Remélem, a hét elején bekövetkezik – bizakodott a 31 éves bekk. – Úgy volt, hogy orvosi vizsgálatra és amolyan újbóli ismerkedésre utazom Salzburgba öt napra, ebből lett aztán három hét, mert azt szerették volna megtapasztalni az edzők és a vezetők, hogyan illeszkedem be a csapatba. A mester, Huub Stevens végül kijelentette, kellek, még néhány tárgyalás megelőzi azonban, hogy kijelenthessem, ismét a Red Bull játékosa vagyok. De a hét elején talán elhárul minden akadály a szerződéskötés elől."  

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik