1860 München: a klub anyagi gondjai a kispadra száműzik Királyt?

Vágólapra másolva!
2010.12.21. 23:53
null
Király Gábor a klubjában a jövőben csak edzésen bizonyíthat? (Fotó: Action Images, archív)
A német sajtó szerint elképzelhető, hogy az anyagi problémákkal küzdő 1860 München hamarosan a kispadra száműzi az együttes első számú kapusát, Király Gábort, ezzel akadályozva meg azt, hogy a magyar válogatott játékos szerződése automatikusan meghosszabbításra kerüljön.

 

A müncheni klub a napokban kölcsönadta két középpályását, Sandro Kaisert és Eke Uzomát a Bielefeldnek, hogy ezzel is enyhítse súlyos anyagi gondjait. Azt nem tudni, hogy a másodosztály utolsó helyezettje mennyit fizet ezért az „oroszlánoknak", de az 1860 pusztán a két játékos féléves fizetésén 100 000 euró összeget spórol meg.

A német sajtó szerint a müncheni anyagi krízis újabb áldozata Király Gábor lehet. A magyar válogatott kapus szerződése ugyanis úgy szól, hogy ha a szezonban legalább 25 mérkőzésen védi az 1860 kapuját, akkor szerződése automatikusan meghosszabbodik egy évvel – ráadásul a jelenlegi feltételekkel.

Mivel Király a klub legjobban fizetett játékosai közé tartozik, ez nem igazán lenne összeegyeztethető a vezetők spórolási terveivel. A tz című lap találgatásai szerint így Király vagy a kispadra kerül a 24. fordulót követően, vagy beleegyezik abba, hogy a hosszabbításra vonatkozó záradékot semmisnek minősítsék. (Érdekes, hogy Király korábban az angol másodosztályú Burnleynél is hasonló helyzetbe került, azért mellőzték, mert bizonyos meccsszám után automatikusan meghosszabbodott volna a szerződése.)

Az 1860-hoz kapcsolódó hír, hogy a második számú kapus, Philipp Tschauner valószínűleg távozik a télen, így a jövőben a 19 éves Björn Bussmann Király első számú riválisa.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik