Fulham: Gera szerint nem szabad kétségbe esni a gyengélkedés miatt

Vágólapra másolva!
2010.11.22. 12:51
Gera Zoltán csereként beállva, a 70. percben gólt szerzett tegnap a Fulham Manchester City ellen 4–1-re elveszített bajnokiján, és a magyar játékos szerint csapatának nem szabad aggódnia a gyengélkedés miatt, mert hamarosan jobb eredményeket ér el az együttese.

„Nem szabad kétségbe esnünk, egységesnek kell maradnunk. Ha stresszelünk, az nem tesz jót a csapatnak. Tudjuk, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre is képesek vagyunk. A bajnokság nagyon szoros, és még van időnk, hogy pontokat szerezzünk, és ellépjünk a kiesőzóna közeléből. Bízom a csapatban, jó a mentalitásunk, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönnek a győzelmek is” – mondta Gera, aki szerint a helyzetkihasználáson javítania kell az eddig mindössze 14 gólt szerző csapatnak.

„Nem könnyű a helyzet. Rengeteg lehetőséget dolgozunk ki, de nem tudunk eleget értékesíteni ezek közül. Ezen javítanunk kell. Remélhetőleg a jövőben szerencsésebbek leszünk. El kell felejtenünk ezt a meccset, és szombaton a Birmingham ellen jobban kell játszanunk. Fontos, hogy legyőzzük őket” – tette hozzá a magyar válogatott futballista.

FULHAM–MANCHESTER CITY 1–4 (GERA GÓLJA 2:55-NÉL)
 

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Labdarúgás: huszonegy fiatal játszott az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.02. 09:08
Ezek is érdekelhetik