Fulham: Gera kész megküzdeni Duff-fal a csapatba kerülésért

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 11:38
Hiába tér vissza sérüléséből Damien Duff, Gera Zoltán, a Fulham magyar válogatott középpályása mindent megtesz azért, hogy továbbra is a londoni együttes kezdőcsapatának tagja maradhasson.

A magyar légiós mindössze négyszer volt a kezdőcsapat tagja a bajnokságban, de legutóbb, a Wigan elleni bajnokin kilencven percet tölthetett a pályán jobbszélsőként. A korábban sérüléssel bajlódó Damien Duff azonban a héten már társaival edzett, és valószínűleg játékra kész lesz az Aston Villa elleni hétvégi mérkőzésen, így nem tudni, hogy Gera a kezdőcsapat tagja marad-e.

A magyar válogatott csapatkapitánya mindenesetre kijelentette, mindent megtesz azért, hogy továbbra is számítsanak rá: „Egyszerűen játszani akarok, ha megkapom a lehetőséget. Örülök, hogy legutóbb kilencven percet tölthettem a pályán, remélem, megragadok a csapatban."

„Elégedett vagyok a pályán betöltött szerepemmel, jól érzem magam a jobb szélen, bár középen is tudok játszani – folytatta Gera, aki hozzátette: – Jó keretünk van, minden egyes kezdőcsapatbeli helyért nagy küzdelem zajlik."

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Labdarúgás: huszonegy fiatal játszott az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.02. 09:08
Ezek is érdekelhetik