Dortmund: Hajnal Tamás játékra jelentkezett - a negyedosztályban

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 10:33
Bajban van a Borussia Dortmund második csapata: a német negyedosztály nyugati csoportjában (Regionalliga West) szereplő együttes sorozatban két vereséget szenvedett, és visszacsúszott a tabella nyolcadik helyére. A csapatot a Borussia magyar légiósa, Hajnal Tamás segítheti ki a hullámvölgyből.

Az eddigi teljesítmény alapján a Dortmund II-nek leginkább egy kreatív középpályásra lenne szüksége, és a pénteki mérkőzésen az első csapat egyik sztárja, Hajnal Tamás töltheti be ezt a szerepkört.

„Tamás mondta, hogy szívesen játszana nálunk” – nyilatkozta Theo Schneider, a második együttes vezetőedzője. Az alkalmi vendégjáték nem csak a BVB II-nek jöhet jól, hiszen Hajnal nemrég épült fel izomszakadásából, és szüksége van meccsrutinra, hogy visszaverekedje magát a kezdőcsapatba.

Hajnal egyébként helyet kapott Egervári Sándor szövetségi kapitány Litvánia ellen készülő keretében.

Legfrissebb hírek

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
13 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
16 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2025.08.22. 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
2025.08.22. 18:51

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
2025.08.22. 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51
Ezek is érdekelhetik