Norvégia: Kovács Péter átigazolását hivatalosan bejelentette a Lierse SK edzője

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 16:43
A Lierse SK vezetőedzője, Aimé Anthuenis elmondta, Kovács Péter sikeresen átment a mai orvosi vizsgálatokon, és aláírta kétéves szerződését a belga élvonal újoncával.

„A Gent elleni következő mérkőzésen már pályára léphetnek az új játékosaink, Wesley Sonck és Kovács Péter. Hogy az új futballisták könnyebben be tudjanak illeszkedni, pénteken játszunk egy felkészülési meccset a Venlo ellen, majd hétfőn a Willem II ellen" – mondta Anthuenis.

Nem sokkal később az Odd Grenland hivatalos honlapja is bejelentette, hogy Kovács Belgiumba igazolt, és a norvég klub megszerezte Mattias Anderssont a magyar támadó pótlására.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik