Légióssors: Tamás tehetséges fiú - mondta Keane Priskinről

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 11:42
Priskin Tamás góljával szerzett vezetést az Ipswich Town az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) hétvégi, negyedik fordulójában a Bristol City ellen. A találkozót 2–0-ra megnyerő együttes menedzsere, Roy Keane ezt követően jó véleményt formált a magyar támadóról.

„Tamás tehetséges fiú – mondta Keane. – Miután mindennap együtt dolgozunk, meg tudjuk ítélni, mennyit fejlődött azóta, amióta a klubhoz érkezett. A csatároknak néha különösen is szükségük van a szerencsére, és legyünk őszinték, amikor tavaly hozzánk jött, nem voltunk éppen a legjobb formánkban. Egy támadónak mindig helyzeteket kell kialakítani. Tamás előtt tavaly kevés adódott. A Middlesbrough ellen már betalált, most pedig megszerezte a második gólját, és a harmadikhoz is nagyon közel volt.”

Az első fordulóban a Middlesbrough-t 3–1-re legyőző Ipswich sikeréhez Priskin pazar fejes góllal járult hozzá.

A temperamentumos játékosból lett tréner elmondta, az általa tehetségesnek tartott Priskintől is – mint a többi játékosától – egy picivel mindig többet és többet vár el.

„Ő viszont még mindig nagyon fiatal, és úgy vélem, csatárként kifejezetten nehéz a helyzete. Szeretném azt mondani, hogy a középpályásoké a legnehezebb, mert én is ott szerepeltem, de azt hiszem, a csatárokra hárul a legnehezebb feladat egy labdarúgóklubban.”

Keane nem ment el szó nélkül Fülöp Márton mellett sem, mint mondta: a honfitárs érkezése érezhető segítséget jelentett Priskinnek a beilleszkedésben és abban, hogy bizonyítsa jó képességeit.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik