Bundesliga 2.: Stieber remek erőben van, előrelépne az Aachennel

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 08:46
A német másodosztályban szereplő magyar futballisták közül nemcsak Torghelle Sándor váltott klubot az idény végeztével, hanem Stieber Zoltán is új csapathoz szerződött.

A 21 esztendős futballista a Bundesliga 2.-től búcsúzó Koblenzet hagyta ott.

„Profibb klubhoz kerültem, örülök, hogy létrejött ez a szerződés – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a középpályás. – Aachenben egy éve adták át az új harminckétezres stadiont, amelybe minden hazai meccsre legalább húszezren kijönnek. Sok új, főleg fiatal játékos érkezett, de az edzőnk, Peter Hyballa is csak harmincnégy esztendős. Egy ilyen kaliberű klubnak nem itt a helye, ezért az előző idényben elért tizenharmadik helynél előrébb végeznénk."

„Hála istennek jól sikerült a felkészülés, az előző szezonban sérüléssel bajlódtam, műteni is kellett, de most jó erőben vagyok. A Düsseldorf ellen végig játszottam, míg a Leverkusen ellen kimaradtam, tekintve, hogy ketten vagyunk erre a posztra, és az edzőnk mindkettőnket ki akart próbálni. Egyébként szélsőhátvédként is játszottam a felkészülés során, bár ha lehet, inkább maradnék a középpálya bal oldalán" – mondta Stieber Zoltán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik