Waltnerrel, Szabiccsal, Sáfárral és kevés légióssal jön az osztrák rajt

Vágólapra másolva!
2010.07.17. 15:19
null
Waltner Róbert megismételné előző szezonbeli, 14 gólos teljesítményét (Fotó: Action Images)
Szombaton kezdődik az osztrák bajnokság 2010–2011-es idénye, benne három magyar futballistával, Waltner Róberttel, Szabics Imrével és Sáfár Szabolccsal. A évadnyitó kapcsán Waltner Róbertet faggattuk, aki 14 góljával együttese, a Mattersburg házi gólkirálya lett az előző szezonban. 

Hogy valójában mennyit ér a tízcsapatos osztrák bajnokság hatodik helye? A korábbi zalaegerszegi kedvenc 14 gólt szerzett a Mattersburgnál töltött első idényében, és találatai nélkül aligha kapaszkodott volna ilyen magasra a tabellán együttese, amely minden képzeletet felülmúlt bajnoki szereplésével – a legautentikusabb forrást idézve rögvest ki is derül, miért.

A TIPP3-BUNDESLIGA CSAPATAI

Austria Wien (az előző idényben: 2.),

Kapfenberg (9.), LASK (7.), Mattersburg

(6.), Rapid Wien (3.), Ried (8.), Salzburg

(1.), Sturm Graz (4.), Wacker Innsbruck

(újonc), Wiener Neustadt (5.)

 

A bajnokság 36 fordulós, az első helyezett

a Bajnokok Ligája-, a második és a harmadik

az Európa-liga-selejtezőben indulhat.

Az utolsó helyezett kiesik.

„Nincs valami ütős csapatunk, a legtöbb mérkőzésen tíz emberrel szoktunk védekezni, azt pedig csak néhány hazai bajnokin kockáztatja meg edzőnk, Franz Lederer, hogy egy helyett két csatárral álljunk fel – tartott számunkra taktikai „értekezletet" Waltner Róbert. – Igaz, a kétcsatáros játékunk időnként totális csődöt mondott, volt, hogy nagyon megszórtak bennünket a bátorságunk miatt. Amolyan iparos társaság a miénk."

Iparos, és rendkívül fiatal. Waltner éppenséggel a gárda korelnöke a maga 32 évével (szeptemberben lesz 33, míg Markus Schmidt októberben ugyanennyi), az átlagéletkor 23.6 esztendő, s akad a keretben két 16, valamint egy 17 éves labdarúgó is.

„Őszintén szólva nem tudom, mire számíthatunk, mert elég rutintalan a társaság, ezért is kell majd sokszor besegítenem hátul a védekezésben. A hatodik hely megismétlése, netán túlszárnyalása mindenesetre fantasztikus eredmény volna, a lényeg, hogy ne legyenek kiesési gondjaink" – magyarázta a Nagymartonban (Mattersburg) népszerű támadó, aki a már említett 14 gólja mellett nyolc gólpasszt is adott a bajnokság előző kiírásában, s mivel saját bevallása szerint a csapat játékfelfogása miatt nem akadt még olyan mérkőzése, amelyen eljuthatott volna három helyzetig, igencsak felértékelődik az amúgy sem szerény mutató.

De vajon folytatható-e Waltner remek sorozata a hétvégétől? A 23 éves Patrick Bürger személyében új vetélytársat kapott a támadósorban, aki korábban játszott már a Mattersburgban, az előző évadban pedig a másodosztályú Hartberg színeiben 18-szor volt eredményes.

„Ügyes srác, ráadásul burgenlandi, ami azért óriási előny számára, mert az edzőnk és az elnökünk is imádja az ottani akadémiáról kikerülő játékosokat. Mindenesetre állok a kihívás elé, vállalom a harcot, és nagyon boldog leszek, ha megint sikerül legalább tizennégy gólt szereznem – zárta volna mondandóját Waltner Róbert, de gyorsan megkérdeztük, mi tenné még boldogabbá. – Ha meghívót kapnék a válogatottba."

Waltner Róberten kívül további két magyar, Szabics Imre és Sáfár Szabolcs szerepel az osztrák élvonalban. A 29 esztendős Szabics a német másodosztályú Augsburgtól került a Sturm Grazhoz, amely nem ismeretlen számára, hiszen 1999 és 2003 között már szerepelt a csapatban, sőt még a Bajnokok Ligájában is megfordult vele, mi több, a 2000–2001-es BL-idényben a Galatasarayt, a Rangerst és a Monacót megelőzve az első csoportkörben a Sturm az élen végzett kvartettjében.

A 35 éves Sáfár az előző évadban súlyos vállsérülést szenvedett, most pedig azért dolgozik az Austria Wiennél, hogy két ifjú vetélytársával megküzdve ismét ő legyen a bécsiek első számú kapusa. Pusztai Olivér, az előző szezonban az élvonalból kieső Austria Kärnten magyar hátvédje a harmadosztályú Klagenfurt csapatában folytatja pályafutását. Márkus Gábor az Austria Wien második csapatában játszhat a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik