Keane a feleségét is elhanyagolja Fülöp miatt

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 08:05
null
Keane is úgy véli, hogy Fülöp (jobbra) az Ipswich Townnál szeretné folytatni (Fotó: Action Images – archív)
Roy Keane, az Ipswich Town menedzsere klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elismerte, hogy tárgyalnak Fülöp Mártonnal, a Sunderland magyar kapusával, akinek a sorsa legkésőbb holnap eldőlhet.

Roy Keane az utóbbi időben rendkívül sokat beszél korábbi csapattársával, Steve Bruce-szal. Az Ipswich Town menedzsere és a Sunderlandet irányító szakember között Fülöp Márton szerződtetése a téma, akinek a sorsa hamarosan eldőlhet.

„Ahogy Brucey is említette a múlt héten, tárgyalásokat folytatunk. Szerintem többet beszéltem Bruceyval ebben a hónapban, mint a saját feleségemmel. Nem hiszem, hogy ennek túlságosan örül, ahogy én sem" – mondta Keane.

„Elhúzódott az ügy, de úgy gondolom, hogy ma vagy holnap lezárjuk a témát. Bizakodó vagyok, de csak akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha a játékos aláírja szerződését. De vannak más célpontjaink is, és ezt Brucey is tudja. Szerintem Márton szívesen jönne hozzánk, de még néhány dologban meg kell állapodni" – tette hozzá a szakember, aki a Sunderlandnél már dolgozott együtt Fülöppel.

Keane nem elégedetlen csapata két kapusával, de mindenképpen szeretne egy harmadikat, és arra az esetre is van jelöltje, ha Fülöpöt mégsem sikerül megszereznie.

„Elégedett vagyok a csapatunk két kapusával, de mindig is azt vallottam, hogy legalább három kapusra van szükség. A mögöttünk hagyott szezonban gondjaink voltak emiatt, és kölcsön kellett vennünk játékosokat. Ezúttal nem szeretnék öt különböző kapust is védetni a szezon során. Márton az egyik jelöltem a kettő közül, és a következő napokban meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Minden óráról órára változik" – mondta Keane.

A tegnapi Angliából származó hírek szerint az Ipswich Town már megegyezett a Sunderlanddel, hogy 750 ezer fontot fizet a magyar válogatott kapusért, de Keane csapatának még nem sikerült megállapodnia Fülöppel a szerződtetésének részleteiről.

Mint beszámoltunk róla, a magyar légiósnak akad másik kérője is: a spanyol élvonalba feljutott Hércules is érdeklődik a futballista iránt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik