Játékossors: a Genoánál nem tervezik Rudolf kölcsönadását

Vágólapra másolva!
2010.06.02. 21:18
Pietro Pisano, az olasz Genoa labdarúgócsapatának sajtófőnöke cáfolta azt a hírt, miszerint a Serie A-ban szereplő klub kölcsönadná a Leccének nyáron érkező magyar csatárát, Rudolf Gergelyt.

A Corriere dello Sport olasz napilap megszellőztette: Rudolf Gergely a Genoa helyett a Serie B-ből feljutó Leccében kezdheti el az őszi felkészülést, ám a genovai klubnál cáfolták az újság értesülését.

Pietro Pisano, a piros-kékek sajtófőnöke értetlenül állt a hír előtt.

„Hogy továbbadnánk, illetve kölcsönadnánk a Leccének? Ezt most hallom először – reagált meglepetten a sajtófőnök. – Rudolf Gergely a felkészülés első napján csatlakozik hozzánk, és elutazik az együttessel az ausztriai edzőtáborba, ahol és amely után számos edzőmeccset játszunk. A szakmai stáb ott ismerheti meg testközelből a magyar légióst, és csak utána dönt, hogy milyen szerepben számít rá."

Mint ismeretes, Rudolf Gergely télen egyezett meg az olasz klub vezetőivel arról, hogy miután a DVSC-nél lejár a szerződése, a következő szezonban Genovában folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56

A Juventus Veronában bukta el hibátlan mérlegét

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 19:57

Serie A: Nico Paz betalált, de a ráadásban pontokat buktak Fabregasék

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 22:53

Serie A: Vardy bemutatkozott, a Cremonese veretlen maradt

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 20:38

Kevin De Bruyne góllal mutatkozott be a Serie A-ban, könnyed sikerrel rajtolt a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 20:32

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Kétszer egyenlített, majd meg is nyerte a meccsét a bronzérmes Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.05.17. 23:07
Ezek is érdekelhetik