Szalai Ádám sorsáról és lábáról is dönteni kell

Vágólapra másolva!
2010.05.22. 18:10
null
Szalai Ádámot alaposan megdolgozták a Bundesligában, de szívesen folytatná a harcot (Fotó: Action Images)
Néhány napon belül eldőlhet, hol folytatom – jelentette ki Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak. A Real Madrid Castilla kötelékébe tartozó, tavasszal kölcsönben a német élvonalbeli Mainzban futballozó fiatal magyar labdarúgó számára azért is fontos sorsának mielőbbi rendeződése, mert ez esetben az is eldőlne, miként kezeljék sérült bal lábát.

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy közelmúltbeli orvosi vizsgálat során kiderült: Szalai Ádám bal lábában évekkel ezelőtt elszakadt a sípcsont és a szárkapocscsont közötti szalag, és a játékos jövőbeni pályafutása érdekében felvetődött a műtét lehetősége.

Csakhogy ameddig nem tisztázott, hogy a Real Madrid visszarendeli őt, vagy elfogadja a Mainz szerződtetési ajánlatát, addig egyik klub orvosi stábja sem érzi magát illetékesnek az operáció ügyében. A játékos az utóbbi napokban dr. Knoll Zsoltnak, a válogatott csapatorvosának vezetésével vett részt gyógytornán, és bár állapota javult, fájdalmai nem múltak el teljesen.

„Az orvosok többsége azt javasolta, ha panaszmentesen tudok játszani, inkább kerüljem el az operációt. Viszont ha mégis sor kerül rá, három-négy hónapos kihagyással kell számolnom – nyilatkozta a futballista a Nemzeti Sportnak. – Nem akarom a végtelenségig húzni a döntést, de jó esetben nem is lesz erre szükség. Néhány napon belül eldőlhet, hol folytatom, és akkor a sérülésem ügyében is tisztábban látok majd."

Ami a jövőt illeti, a játékos szívesen maradna a Mainzban, mert így rendszeres játéklehetőséghez juthat Európa egyik elitbajnokságában, de ő is tudja, sorsa nem az ő kezében van:

„Tisztában vagyok azzal, hogy a Real Madrid nem azért akar megtartani, hogy továbbra is a Castillában játszasson, és arra sincs esélyem, hogy az első csapathoz kerüljek. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem kívánnak elengedni néhány százezer euróért azok után, hogy éveken át játszottam náluk, és ismertséget szereztem."

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
21 órája

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik