Dortmund: Zidan készen áll arra, hogy megküzdjön a visszatérő Hajnallal

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 12:48
A jelek szerint Hajnal Tamásnak továbbra is várnia kell arra, hogy 2009. október 3. után ismét helyet kapjon a Borussia Dortmund kezdőcsapatában. Jürgen Klopp vezetőedző várhatóan a Hannover elleni bajnokin is Mohamed Zidannak adja a karmesteri pálcát, míg a magyar labdarúgó a kispadról beszállva segítheti együttesét.

„Mostanában nagyon jól megy a játék. A legjobb korban vagyok, és érzem a bizalmat" – jelentette ki Hajnal 28 éves egyiptomi riválisa, akinek sikerült átmentenie klubcsapatába is az Afikai Nemzetek Kupáján mutatott jó formáját.

A magyar válogatott középpályás időközben készen áll a visszatérésre, azonban Zidan jó teljesítménye miatt valószínűleg most hétvégén is az egyiptomi játszik majd az irányító szerepkörében Lucas Barrios mögött.

„Egy hónapja már ismét a csapattal edzek, felvállalom a párharcokat, keresem a kihívásokat, küzdök" – mondta Hajnal, akit edzője az utóbbi néhány meccsen pár percre már ismét csatasorba küldött, de ő érthetően többet szeretne játszani – és kiszorítaná az együttesből Zidant.

„Készen állok, hogy harcoljak a helyemért. A konkurenciaharc jót tesz a csapatnak, és Tamás nagyon fontos játékosunk. Nagyszerűen futballozott az előző szezonban, és most is szükségünk van rá, ahogy a többi, sérülésből visszatérő társunkra is, hogy elérhessük a céljainkat" – nyilatkozta a magyar középpályásról Zidan, aki azt is elmondta, hogy nagyon sportszerű és tisztességes labdarúgónak tartja Hajnalt.

Legfrissebb hírek

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
4 órája

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
2025.06.22. 17:28

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
2025.06.21. 20:01
Ezek is érdekelhetik