Köteles Lászlót lenyűgözte a genki stadion hangulata

Vágólapra másolva!
2009.08.22. 08:08
Címkék
Bővült a németalföldi légió, Köteles László a Genk csapatában folytatja pályafutását. A magyar válogatott játékos első számú kapus szeretne lenni, és erre jó esélye van, hiszen három fiatal riválissal kell megküzdenie a kezdőcsapatba kerülésért. Első élményei pozitívak, beilleszkedését pedig segítheti Tőzsér Dániel és Tóth Balázs.
Köteles László védéseivel a vállán viheti a Genket (fotó: krcgenk.be)
Köteles László védéseivel a vállán viheti a Genket (fotó: krcgenk.be)

Amint arról korábban beszámoltunk, Köteles László, a Diósgyőri VTK korábbi kapusa pénteken sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, és a belga élvonalban szereplő Racing Genk csapatában folytatja pályafutását.

A magyar válogatott játékos azzal a céllal érkezett Belgiumba, hogy első számú kapus legyen, és erre jó esélye van a 25 éves Kötelesnek. A Genknél jelenleg négy kapus van a keretben, Kötelesen kívül a 22 éves Davino Verhulst, valamint az egyaránt 17 esztendős Koen Castels és Thibaout Courtois. Tehát a rutin a magyar légiós mellett szól...

„Magyarországon minden futballszurkoló ismeri a Genk nevét – mesélte Köteles a belga klub honlapjának adott videointerjújában.– A Racing igazi nagy klub, olyan, mint a Borussia Dortmund. Sok mindent tudok a csapatról."

A beilleszkedésben segítségére lehet két honfitársa, mert a belga csapatban futballozik Tőzsér Dániel és Tóth Balázs is. Köteles elmondta, hogy jó viszonyt ápol velük: „Danival az U21-es válogatottban, Balázzsal pedig fiatalként a Videotonban, később pedig a válogatottban játszottam együtt, jó barátok vagyunk."

A kapus a helyszínen tekintette meg új csapata Lille elleni Európa-liga-mérkőzését, és lenyűgözte a stadion hangulata. „Magyarországon előfordul, hogy a meccs kezdete előtt húsz perccel 200-300 néző van a lelátókon, itt pedig a kezdő sípszó előtt negyven perccel már tízezer ember. Szenzációs hangulat volt."

És hogy mikor mutatkozhat be a csapatban Köteles? A kapus a Nemzeti Sportnak elmondta, úgy készül, hogy Lille-ben, az Európa-liga-selejtező csütörtöki visszavágóján már harcra kész legyen – azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után a Genknek nagyon is szüksége lehet a rutinra a kapusposzton...

Legfrissebb hírek

Az olimpia után visszavonul a japánok háromszoros világbajnok műkorcsolyázója

Téli sportok
17 perce

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
21 perce

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
25 perce

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
42 perce

Wirtz az első orvosi vizsgálaton már átesett a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik