32 csapat volt érdekelt a sorsoláson (Fotó: MLSZ, archív)


A 12 élvonalbeli együttes hibátlanul teljesítette eddig a kötelezőket, mellettük 13 NB II-es csapat van még versenyben, valamint öt NB III-as gárda és ketten a megyei bajnokságokból.

Gyepes Gábor alaposan belehúzott, a korábbi válogatott futballista elsőként a Vasas nevét kerítette elő az alacsonyabb osztályú együttesek közül, ellenfelének pedig az NB I-es nagyágyú Mol Fehérvár FC érkezett.

A Ferencváros és az Újpest is NB II-es csapathoz utazik, a Dorog és a Szolnok lesz a rivális, míg a DVTK és a Budafok megyei I. osztályú házigazda otthonában lép pályára.

Ki kell még emelni az utolsó párosítást is, hiszen debreceni derbit rendeznek, a két másodosztályú alakulat csatáján a DEAC „fogadja” a DVSC-t.

MAGYAR KUPA
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Vasas FC (NB II)–Mol Fehérvár
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Diósgyőri VTK
Szolnoki MÁV FC (NB II)–Újpest FC
Dorogi FC (NB II)–Ferencváros
III. Kerületi TVE (NB III)–Budapest Honvéd
Csákvár (NB II)–Paksi FC
Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–Puskás Akadémia FC
Soroksár (NB II)–Kisvárda
FC Ajka (NB II)–Mezőkövesd
Kazincbarcika (NB II)–MTK Budapest
Dunavarsány (Pest I.)–Budafoki MTE
Tiszafüred VSE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC
Pécsi MFC (NB II)–Szombathelyi Haladás (NB II)
Tállya KSE (NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II)
Taksony (NB III)–BFC Siófok (NB II)
Debreceni EAC (NB II)–Debreceni VSC (NB II)
A továbbjutás most is egy mérkőzésen dől el, 2021 telén.