NB II: szerződést hosszabbított a Vasas a saját nevelésű támadójával

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.08.07. 09:55
null
Barkóczi Barnabás (balra) és Nagy Miklós (Fotó: vasasfc.hu)
Az utánpótlás-válogatottakban is bizonyító Barkóczi Barnabás hosszú távra kötelezte el magát a piros-kékekhez.

Az NB II-ben szereplő Vasas FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2028. június 30-ig meghosszabbította a saját nevelésű Barkóczi Barnabás szerződését. A 18 éves támadó 2020 tavasza óta szerepel az angyalföldiek utánpótlásában, két éve kötött először hivatásos szerződést a Vasassal, s az előző idényben a felnőttek között is bemutatkozhatott.

Barkóczi az elmúlt évek során a korosztályos válogatottakban is szerepelt, idén februárban az ő góljával nyert a magyar válogatott a tavalyi U17-es Európa-bajnok olaszok ellen, majd áprilisban, a svájciak, illetve júniusban a szerbek kapuját is bevette címeres mezben.

„Gyerekkorom óta a Fáy utca és a Vasas a második otthonom, így nagyon boldog voltam, hogy a jövőben is számít rám a klub és hosszú távra tervez velem. Mindig az volt a célom, hogy egyszer a felnőttcsapatban játszhassak, ez az előző idényben megvalósult, azóta pedig próbálom élvezni és meghálálni azt a bizalmat, amit a vezetőségtől és a szakmai stábtól kapok. Bízom benne, hogy még rengeteg hasonló, euforikus pillanatban lesz részem a szurkolókkal és a társakkal, mint a Budafoknak, vagy a Szegednek lőtt gólom után, valamint azt is remélem, hogy hamarosan az élvonalban is bemutatkozhatok a Vasas futballistájaként” – idézte a klub honlapja Barkóczit.

„Barkóczi Barnabás a Vasas egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosa, a jövő egyik nagy ígérete klubunk és a magyar labdarúgás számára. Fejlődése folyamatos, jó versenyző típus, akire a tét kifejezetten ösztönzőleg hat. Képes váratlan, látványos megoldásokra, eddigi rövid pályafutása során számos alkalommal szerzett meghatározó gólokat klubszinten és a válogatottban egyaránt. Az aktuális fiatalszabálynál egy évvel fiatalabbként szerepeltetve, amellett, hogy jelenleg is hasznos tagja első csapatunknak, hosszú távon értéket teremtünk vele, ezért 2028. június 30-ig meghosszabbítottuk a szerződését” – fogalmazott Nagy Miklós, a klub sportigazgatója a Vasas honlapján.

 

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
17 órája

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52
Ezek is érdekelhetik