Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 14:29
null
Varga József (bal szélen) és Lucas (jobb szélen) személyében két rutinos labdarúgóval erősítette keretét az újonc (Fotó: Tiszakécskei LC)
Július 27-én rajtol az NB II 2025–2026-os idénye. A rajtig hátralévő időben minden nap bemutatjuk a mezőny egyik csapatát. Szó lesz a vezetőedzőről, a kulcsjátékosról, az igazolásokról. Az első bemutatott együttesünk az újonc Tiszakécske.

 

Egy év harmadosztályú szereplés után tér vissza az NB II-be a TISZAKÉCSKEI LC. A Bács-Kiskun vármegyei együttes a 2023–2024-es idényt a másodosztály 16. helyén zárta, így három szezon után ismét az NB III-ban volt kénytelen pályára lépni. A kék-sárgák a Délkeleti csoportba nyertek besorolást, és szoros küzdelemben, 67 pontot elérve szerezték meg a bajnoki címet a Gyulai Termál FC (64) és a Monor SE (64) előtt. Az NB III-as első helyezés ezúttal sem ért automatikus feljutást, a kécskeieknek a legerősebbnek kikiáltott ellenféllel, az Északnyugati csoport bajnokával, a Credobus Mosonmagyaróvárral kellett megküzdeniük az NB II-es tagságért. Az óvári odavágót három góllal nyerte meg a Tiszakécske, így a visszavágón az is belefért, hogy hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett. Kécskén ezúttal nem bíznák a véletlenre a bennmaradás kiharcolását, a keretet rögtön három rutinos játékossal sikerült megerősíteni. Az NB II második helyén végző és az élvonalba feljutó Kazincbarcika középpályájáról érkezett Lucas, Varga József és Bódi Ádám, akik óriási tapasztalatukkal biztosan hasznára válnak a Tisza-parti csapatnak. Bár a Tiszakécske korábban az élvonalban is szerepelt (az 1997–1998-as idényben), a csapat célja a másodosztály július végén kezdődő szezonjában mindenképpen a bennmaradás kiharcolása lehet. 

VEZETŐEDZŐ

Balogh Pál 2024 márciusában vette át a csapat irányítását, és bár az NB II-es bennmaradást nem sikerült kiharcolni, a csapat az ő vezetésével jutott vissza a másodosztályba. Az osztályozó sikeres megvívása után mégis szinte bombaként robbant a hír, hogy Balogh nem marad a csapat kispadján. A helyét PINTÉR CSABA vette át, aki Balogh asszisztensedzőjeként már a klub alkalmazásában állt. Az 53 éves Pintér korábban Ajkán tevékenykedett asszistensedzőként, majd megbízott vezetőedzőként is. 

KULCSJÁTÉKOS

Mindössze egy mérkőzést hagyott ki, azaz 29 alkalommal is kezdőként lépett pályára az előző idényben Kazincbarcikán VARGA JÓZSEF. A korábban a magyar válogatottban is 34 alkalommal pályára lépő, 37 éves középpályás hiába volt tevékeny részes a Kazincbarcika bravúros feljutásában, az új idényt már egy másik kék-sárga csapatban kezdi meg. A védelemben is bevethető rutinos játékos nagy erőssége lehet a Tiszakécskének, ahol volt barcikai és debreceni csapattársai közül Lucassal és Bódi Ádámmal is együtt játszhat. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKEI LC-NÉL
Érkezett: Bódi Ádám (Kazincbarcika), Lucas (brazil-magyar, Kazincbarcika), Varga József (Kazincbarcika)
Távozott: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (kozármislenyi kölcsön után Ajka), Engedi Márk (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Gyurján Bence (Mátészalka), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton FCF), Marsa Levente (?)

A Tiszakécske sorsolása az első öt fordulóban
1. forduló, július 27., 19.00: HR-Rent Kozármisleny–Tiszakécskei LC
2. forduló, augusztus 3., 19.00: Tiszakécskei LC–Mezőkövesd Zsóry FC
3. forduló, augusztus 10., 19.00: Soroksár SC–Tiszakécskei LC
4. forduló, augusztus 17., 19.00: Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
5. forduló, augusztus 24., 19.00: Vasas FC–Tiszakécskei LC

AZ 1. FORDULÓ MENETRENDJE AZ NB II 2025–2026-OS IDÉNYÉBEN
Július 27., vasárnap
17.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Karcagi SC
19.00: Budafoki MTE–Szentlőrinc
19.00: BVSC-Zugló–FC Ajka
19.00: Vasas FC–Aqvital FC Csákvár
19.00: Szeged-Csanád GA–Kecskeméti TE
19.00: Soroksár SC–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Tiszakécskei LC
Július 28., hétfő
20.00: Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2 órája

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
9 órája

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:49

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:56

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 14:15

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:27

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07
Ezek is érdekelhetik