A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 12:28
null
Dékei Márk a Videotonnál folytatja (Fotó: fehervarfc.hu)
A Videoton FC Fehérvár labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette az Újpest FC középpályását, Dékei Márkot.

Dékei Márk egy évre a Videoton FC Fehérvárhoz került kölcsönbe, erről a székesfehérvári klub számolt be a hivatalos oldalain.

A 22 éves középpályás eddig 11 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben.

Dékei futballozott már a fehérváriaknál, 2020-ban lett először a csapat játékosa, az U19-es együttes mellett a Vidi II-ben játszott, két idény alatt összesen 43 NB III-as bajnokin lépett pályára piros-kékben, ezeken ötször volt eredményes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolható), Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia), Iuri Medeiros (Iuri José Picanco Medeiros, portugál, Hapoel Beer-Seva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Gleofilo Vlijter (suriname-i, OFK Beograd – Szerbia) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskeméti TE), Filip Zorvan (cseh, Sigma Olomouc – Csehország, szabadon igazolható)  
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, szabadon igazolható), Simon Krisztián (befejezte a profi játékos-pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Varga György Balázs (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Dinamo Bucuresti – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest FC, kölcsönben), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Tiszakécske), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)
Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE FC – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, majd Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paksi FC), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, ?), Szabó Bálint (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
9 órája

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
15 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
16 órája

Yohan Croizet: Nincs meg bennem a gyilkos ösztön

Labdarúgó NB I
18 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23
Ezek is érdekelhetik