Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 17:05
null
Eördögh András Kecskeméten folytatja pályafutását (Fotó: kecskemetite.hu)
A következő idényt a labdarúgó NB II-ben megkezdő Kecskeméti TE bejelentette, hogy szerződtette a szabadon igazolható Eördögh Andrást, aki legutóbb Tatabányán futballozott.

„Több megkeresésem is volt, de amikor a menedzserem megemlítette, hogy a KTE is köztük van, akkor egyből az első helyre került nálam a klub. Örülök neki, hogy végül minden jól is alakult. Meglepően sok korábbi csapattársam van az öltözőben, Bocskay Bercivel beszéltem is az érkezésem előtt, aki ugyancsak megerősített abban, hogy jó helyen leszek itt, jó közösségbe kerülök. Megvannak a céljaim, de nem szeretek ígérgetni, a pályán kell beszélnie a teljesítményünknek, együtt és egyénileg is. Szeretnék minél többet hozzátenni a csapat sikerességéhez. Sokszor mondták már nekem, hogy amolyan dzsókerjátékos vagyok, aki a középpályán és a jobb oldalon is feltalálja magát, talán a nyolcas pozíció és a jobb oldali futó szerepköre az, ami a legközelebb áll hozzám” – mondta klubja honlapjának Eördögh András.

A 23 éves, korábbi korosztályos válogatott játékos a Honvédban kezdett el futballozni, ahol fokozatosan járta végig a korosztályos csapatokat, a 2019–2020-as idényben pedig bemutatkozhatott a tartalékok között. A következő évadban alapemberré vált az NB III-ban, 31 bajnokin hét gólig jutott, majd a kispestiek kölcsönadták Siófokra, az NB II-es csapat színeiben 48 tétmeccsen öt-öt gólt és gólpasszt jegyzett. A Honvéd visszarendelte, így 2023 tavaszán hét alkalommal is pályára léphetett az élvonalban, amelytől csapata búcsúzni kényszerült. A másodosztályban további 25 találkozón játszott, szerződése lejártával aztán Tatabányára – amely sereghajtóként esett ki az NB II-ből – igazolt, s a mögöttünk hagyott szezonban 30 tétmérkőzésen egy-egy gólt és gólpasszt ért el.

A KTE azt nem közölte, hogy a 100 másodosztályú mérkőzésen szereplő középpályás mennyi időre írt alá.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
15 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik