Közleményben cáfolta a tulajdonos a Honvéd eladásával kapcsolatos pletykákat

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 16:19
null
Sajtóközleményben nyugtatta meg a szurkolókat a Bp. Honvéd tulajdonosa (Fotó: Budapest Honvéd FC/Facebook)
„A klub eladásáról senkivel sem tárgyalok és a későbbiekben sem kívánok” – jelentette ki a Budapest Honvéd FC honlapján megjelent sajtóközleményben a kispesti klub tulajdonosa, Leisztinger Tamás.

A magyar sajtóban több pletkya is megjelent az utóbbi időben azzal kapcsolatban, hogy a labdarúgó NB II 8. helyén végzett Budapest Honvéd FC tulajdonosa, Leisztinger Tamás megválna az egyesülettől – a találgatásokat maga az üzletember cáfolta a klub hivatalos honlapján.

„Megdöbbenve értesültem arról, hogy a Honvéd eladásával kapcsolatban milyen hírek és milyen kitartóan jelentek meg a médiában. A klub eladásáról senkivel sem tárgyalok, és a későbbiekben sem kívánok. A sportigazgatói állás be van töltve, és ezen változtatni nem szeretnék, és nem is fogok. Hajrá Honvéd! Csak a Kispest! Sportbaráti üdvözlettel, Leisztinger Tamás” – áll a közleményben.

 

 

Legfrissebb hírek

Úton az élvonalba! A Barcika Kispesten is nyert, és karnyújtásnyira került az NB I-től

Labdarúgó NB II
2025.05.12. 21:56

Meglepetés a Bozsik Arénában: az utolsó helyezett Honvéd legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2024.11.30. 19:07

NB II: Waltner Róbert lenne a szentlőrinci futballcsoda titka? „Dehogyis, nem!”

Labdarúgó NB II
2024.10.22. 08:27

Honvéd: „Megmondom őszintén, hogy nagy a baj”

Labdarúgó NB II
2024.10.22. 07:51

A Budapest Honvéd bejelentette a tulajdonosváltást, Leisztinger Tamás kezében a klub

Labdarúgó NB II
2024.08.15. 09:43

Bp. Honvéd: Leisztinger Tamás veszi át a klubot, bejelentés csütörtökön – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.08.14. 19:29

NB II: továbbra is hibátlan a Gyirmót és a Szentlőrinc, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2024.08.11. 21:00

Honvéd: aláírták az előszerződést a klub eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.22. 23:25
Ezek is érdekelhetik