Feczkó Tamás a Honvéd veresége után: Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.13. 10:04
null
Feczkó Tamás szerint Medgyes Zoltán első sárgája jogtalan volt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kazincbarcika 1–0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó NB II 28. fordulójában, és újabb lépést tett a feljutás felé. A vesztes kispestiek mestere, Feczkó Tamás a játékvezetéssel volt elégedetlen.
Labdarúgó NB II
2025.05.12. 21:56

Úton az élvonalba! A Barcika Kispesten is nyert, és karnyújtásnyira került az NB I-től

A borsodiak sorozatban negyedszer győzték le a már biztosan benn maradó Honvédot, és visszaszerezték a második helyet a Vasastól.

A Bp. Honvéd 1–0-s veresége után Feczkó Tamás, a kispestiek vezetőedzője elsősorban Medgyes Zoltán kiállítását vitatta.

„Ha elmondanám a véleményemet arról a szituációról, amiért Medgyes az első sárga lapját kapta, akkor megint eltiltanának. Gratulálok a Barcikának, egy pontrúgással jobbak voltak, a mezőnyben mindkét csapat felkészült egymásból. Az első félidőben jobban tudtuk bontani őket, a másodikban viszont nem, de egyik csapatnak sem volt igazán komoly helyzete. Bosszantó, hogy tavasszal ez az első gól, amit pontrúgásból kaptunk. Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot, minden elismerésem annak az embernek, aki ma itt produkálta magát”fogalmazott ingerülten a Budapest Honvéd vezetőedzője az M4 Sport kamerája előtt, majd azt is elárulta, miért kapott sárga lapot.

„Felháborítónak tartom, hogy ha egyszer teljesen normálisan szóvá teszi az ember, hogy az ellenfél játékosa két-három ütemet késik másodszor és a játékosom lábára tart, akkor azért miért nem jár büntetés. Ez nemcsak balesetveszélyes, hanem súlyos kockázata is lehetett volna. Az arrogancia sajnos mindig elkíséri a meccseinket, mintha egy utolsó falusi csapat lennénk. Tavasszal nem szóltunk azért, hogy három szabályos gólunkat vettek el tőlünk, négy olyan tizenegyest, hogy az ellenfél játékosai is megálltak. Mindig nem lehet csendben maradni.”

A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
2025.10.21. 11:11

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Szerb játékvezetők a magyar válogatott portugáliai selejtezőjén

Magyar válogatott
2025.10.12. 10:24

Vb 2026: Bognár Tamás videobíró lesz vasárnap

Foci vb 2026
2025.10.10. 10:30

Földházi Tamás: Annyit érsz játékvezetőként, amilyen az utolsó mérkőzésed volt

Kosárlabda
2025.10.09. 11:16

Angol játékvezetők a magyar–örmény vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.10.09. 10:17
Ezek is érdekelhetik