Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 12:27
Révész Attila (Fotó: Kovács Péter)
Mint megírtuk, hétfő este a Kisvárda 3–2-re győzött a Kozármisleny vendégeként, és visszavette az első helyet a labdarúgó NB II-ben. Az M4 Sportnak nyilatkozva Révész Attila, a vendégek sportigazgató-vezetőedzője elmondta: számított arra, hogy sikerül fordítaniuk a kétgólos hátrányból.

„Olyan állapotban vagyunk fizikailag, ami feljogosít minket arra, hogy a második félidőben mindenkit be tudjunk darálni. Ezt nem véletlenül mondom. Tudom, milyen felkészülést csináltunk, tudom a nemzetközi adatokat, tudom az élvonalbeli adatokat, tudom a miénket. Ez olyan alap, amire bátran építhetjük a taktikánkat” – fogalmazott Révész Attila.

Az első félidőről a sportigazgató-vezetőedző azt mondta: nehezen alkalmazkodtak a csúszós talajhoz, az ellenfél játékosai még odaértek lezárni a területeket, az övéi pedig elkövettek annyi hibát, hogy a jól játszó Kozármisleny kétgólos előnyt szerezzen.

„De akkor sem éreztem, hogy nagy baj lehet, mert láttam bennünk a tüzet – folytatta Révész Attila. – Azt gondolom, megmutatták a játékosok, hogy nem véletlenül vagyunk most már esélyesei az NB II-nek… A második félidő nem hagyott kérdőjeleket, beszorítottuk őket, mint minden csapatot.”  

Labdarúgó NB II
17 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Hiába vezetett a hazai csapat két góllal, a vendégek fordítottak, és győzelmükkel ismét vezetik a bajnokságot.

A kisvárdaiak szakvezetője külön méltatta a fiatal Gyurkó Mátét, aki „ki fogja nőni az NB II-t rövidesen”, valamint a két gólt szerző Soltész Dominikot, aki a fizikai mutatókat tekintve is kiemelkedik a mezőnyből, rendkívül jó bal lába van, és több poszton bevethető. „Ezzel a technikával, ezzel a lábbal meg dinamikával nagyon sokra fogja vinni. Ő NB I-es szintet tud már most is” – dicsérte Révész a helyét balhátvédként, felfutó szélsőként és balszélsőként is megálló Soltészt.

A hazaiakat irányító Pinezits Máté azt emelte ki, hogy a vereség ellenére jól mutatott csapata, sikerült eltüntetni a különbséget, amely a két klub lehetőségeit illeti.

„Nagyon nyugodt vagyok, és óriási büszkeség, hogy ilyen csapatom van. Mondom ezt úgy, hogy a mezőnyben talán az egyik, ha nem a legfiatalabb csapat vagyunk. Illetve sokszor hallottuk, hogy ez a Kisvárda nemzetközi erőnléttel rendelkezik. Hála Istennek a meccs végére sikerült elérni, hogy hárman-négyen begörcsöltek tőlük, úgyhogy azt gondolom, mindent kitett a pályára a csapat, amit lehet.”

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

A MECCS UTÁNI TELEVÍZIÓS NYILATKOZATOK:

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Kisvárda

19

11

3

5

36–29

+7

36

  2. Kazincbarcika

19

10

6

3

36–16

+20

36

  3. Vasas FC

19

9

3

7

27–22

+5

30

  4. Szentlőrinc SE

19

8

6

5

25–18

+7

30

  5. Kozármisleny

19

8

6

5

29–27

+2

30

  6. Szeged-Csanád GA

19

6

8

5

21–18

+3

26

  7. Csákvári TK

19

7

4

8

27–31

–4

25

  8. Mezőkövesd

19

6

6

7

25–24

+1

24

  9. FC Ajka

19

6

6

7

24–26

–2

24

10. Budafoki MTE

19

6

6

7

26–33

–7

24

11. BVSC Zugló

19

5

9

5

15–17

–2

24

12. Békéscsaba

19

6

5

8

19–20

–1

23

13. Gyirmót FC Győr

19

6

5

8

30–33

–3

23

14. Soroksár SC

19

6

5

8

25–28

–3

23

15. Budapest Honvéd

19

5

4

10

24–29

–5

19

16. Tatabánya

19

5

2

12

17–35

–18

17

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
17 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48
Ezek is érdekelhetik