Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 09:43
Lencse Lászlótól (középen) várják a gólokat Füreden (Fotó: Balatonfüredi FC/Facebook)
Szombaton a DVSC II–Salgótarjáni BTC (2–0) mérkőzéssel elrajtolt az NB III tavaszi szezonja. A harmadosztály Északkeleti csoportjában a DEAC, a Délkeleti csoportban a Gyulai Termál FC, a Délnyugati csoportban az FC Nagykanizsa, az Északnyugati csoportban pedig a Bicskei TC várja a folytatást a tabella első helyén. A bajnokság végén az élen végző együttesek egyike sem jut közvetlenül az NB II-be, a versenykiírás értelmében a négy csoportelső osztályozón dönti el, melyik lesz az a két klub, amely ősztől a második vonalban szerepelhet. A Nemzeti Sport Online évek óta nyomon követi a csoportok eseményeit; beharangozó cikkünkben most áttekintjük, hogy a téli szünetben milyen változások történtek a csapatoknál.

ÉSZAKKELETI CSOPORT

Éles harc várható a bajnoki címért az Északkeleti csoportban az élen álló DEAC és a második helyezett Karcag SE között. A debreceniek csak egy játékost szerződtettek (mégpedig Török Lászlót Nagykanizsáról), míg Varga Attila egypontos hátrányban lévő együttese Ádám Ferenccel és Csörgő Raullal erősített. A karcagiak szerdán már lejátszották a 2025-ös év első tétmeccsét, mégpedig a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB I-es ZTE FC ellen és a zalaiak csak a szerencsének köszönhették, hogy a rendes játékidőt 2–1-s sikerrel zárták. (Az új karcagi stadionról és a célokról ebben a videóban mutattunk be riportot.) Azonban a hatpontos hátrányban lévő, tavalyi bajnok, jelenleg 4. helyezett Putnok FC-nél sem mondtak le a címvédésről, Szala Ákos csapatához télen ennek érdekében öt labdarúgó érkezett, köztük a rutinos balhátvéd, Süttő Attila. A kiesés ellen nagy harc várható, az SBTC-től lefelé senki nincs biztonságban, a sereghajtó Mátészalkai MTK pedig azért is van nagyon nehéz helyzetben, mert elveszítette a korábbi NB I-es támadót, Horváth Zoltánt, aki visszatért a csoporttárs Cigánd SE-hez.

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

A Karcagi SE nemcsak infrastruktúrájában fejlődik, hanem a pályán is egyre magasabbra tör – a harmadosztályú csapat célja a feljutás.

DÉLKELETI CSOPORT

A Délkeleti csoportban várhatóan háromszereplős lesz a bajnoki versenyfutás. Bár a Gyulai Termál FC a Tiszakécskei LC-t három ponttal megelőzve meglepetésre az élen áll, nagy csoda lenne, ha a végelszámoláskor is az újonc békésiek állnának az első helyen. A Gyulától a meghatározó játékosok közül Geiger Norbert távozott, aki egészen pontosan befejezte pályafutását, azonban Békéscsabáról megszerezték a tavalyi NB III-as gólkirályt, Zádori Krisztiánt. A Kécske azonban nem bízná a véletlenre, így átigazolta Kocsis Dominikot, Tamás Kornélt, Engedi Márkot, Pataki Bencét és a Mezőkövesdtől kölcsönkapta a szintén korábbi NB III-as gólkirályt, Bányai Pétert. Az ESMTK pedig ismét megszerezte a gólvágó Molnár Jánost, aki egy év után a Gyirmót FC Győrtől tért vissza Pesterzsébetre. A kiesés elleni harc itt is hatszereplős, a Tiszaföldvártól lefelé senki sincs biztonságban – pláne nem a 15. helyezett Pénzügyőr SE, amely azonban megszerezte a Kelentől Mohamed Remilit, illetve Mátyus Jánost megnyerte szakmai igazgatónak (az új vezetőedző pedig Gál István lett).

ÉSZAKNYUGATI CSOPORT

Az Északnyugati csoportban az éllovas Bicskei TC keretében csak minimális változások voltak, mindössze két fiatal játékos érkezett, ennek ellenére a csapat célja továbbra is a bajnoki cím megszerzése. Az üldöző Credobus Mosonmagyaróvár két olyan labdarúgóval erősített, akitől meghatározó szerepet várnak: Kitl Miklóssal és Szalka Dominikkal (utóbbi már játszott az óváriaknál). Az biztos, hogy nagy harc lesz kettejük között az elsőségért. A harmadik helyezett VSC 2015 Veszprémtől négyen távoztak, hárman érkeztek – a legnevesebb a korábbi ajkai Horváth Péter, aki azonban súlyos egészségügyi problémái miatt egyelőre nem léphet pályára. A középmezőny csapatai közül a Balatonfüredi FC megszerezte a korábbi NB I-es támadót, Lencse Lászlót, míg a hátsó régió együttesei közül a legtöbb szó télen a 14. helyen álló Szombathelyi Haladásról esett, amelynek 55 millió forintos NAV-tartozást kellett rendeznie, hogy folytathassa a bajnokságot – ez végül közösségi adománygyűjtéssel sikerült (Schäfer András kétszer is nagyobb összeggel segített, sőt aztán tulajdonrészt is vásárolt). A csapat is nagy változáson ment át, hiszen 11 labdarúgót igazolt a klub, továbbá új vezetőedző, Vígh Ferenc irányítja tavasszal a gárdát. A Halinak minimum négypontos hátrányt kell ledolgoznia, hogy bennmaradó helyre kerüljön.

DÉLNYUGATI CSOPORT

A Délnyugati csoportban kisebb meglepetésre az FC Nagykanizsa telel az élen, s Gabala Krisztián együttese tovább erősödött, hiszen négy játékost igazolt, köztük a korábbi NB II-es gólvágót, Nagy Mihály Krisztiánt. A kanizsaiakat nem kevesebb, mint három együttes üldözi, az egyik az Iváncsa KSE, amelynek keretében csak minimális változások voltak télen. A harmadik helyezett PMFC négypontos hátrányban van, ezért rutinos labdarúgókkal erősített (Hleba Tamás, Vajda Roland, Beke Péter, Ipacs Péter). A negyedik Kaposvári Rákóczi irányítását télen Székely Tibortól az ősszel a Füzesabonyt irányító Jeney Gyula vette át, a keret pedig a Szentlőrincről visszatérő Bíró Dominikkal erősödött. Ebben a mezőnyben találhatjuk egyébként az egész NB III egyetlen veretlen csapatát, az FTC II-t, amely nyolc győzelem mellett kilenc döntetlent ért el eddig, s az ötödik helyen áll. A kiesés elleni harcot nézve az eddig mindössze négy pontot szerző FC Dunaföldvár helyzete már most megpecsételődött, a 9. helyezett Bonyhád VLC-től lefelé azonban senki sincs biztonságban.

NB III, 18. FORDULÓ

ÉSZAKKELETI CSOPORT
Március 1., szombat
Debreceni VSC II–Salgótarjáni BTC 2–0
Március 2., vasárnap
11.00: Kisvárda Master Good II–FC Hatvan
11.00: Diósgyőri VTK II F4R–Füzesabony SC Erőss Út
11.00: Nyíregyháza Spartacus II–Debreceni EAC
14.00: Eger SE–Karcagi SE
14.00: Facultas Tiszafüredi VSE–Bacsó Beton-Cigánd SE
14.00: Sényő FC Selyem-Ber–Termálfürdő FC Tiszaújváros
14.00: Mátészalkai MTK–Putnok FC

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. DEAC17122322–9+13 38 
2. Karcag17114238–14+24 37 
3. Tiszaújváros17103425–15+10 33 
4. Putnok17102536–16+20 32 
5. Tiszafüred1795326–22+4 32 
6. Nyíregyháza II.1775529–23+6 26 
7. Eger1765623–26–3 23 
8. Kisvárda II.1758417–16+1 23 
9. DVTK II.1762920–24–4 20 
10. Cigánd1755722–2220 
11. Salgótarján1854916–29–13 19 
12. Sényő1753919–29–10 18 
13. DVSC II.18531022–34–12 18 
14. Hatvan1736813–22–9 15 
15. Füzesabony17421113–26–13 14 
16. Mátészalka17251010–24–14 11 

DÉLKELETI CSOPORT
Március 2., vasárnap
11.00: Vasas FC II–ESMTK
11.00: Kecskeméti TE 1911 II–Gyulai Termál FC
14.00: Hódmezővásárhelyi FC–Martfűi LSE
14.00: Pénzügyőr SE–Budapest Honvéd FC II
14.00: Tiszaföldvár SE–BKV Előre
14.00: Monor SE–Szegedi VSE
14.00: Meton FC-Dabas SE–Tiszakécskei LC
14.00: Szolnoki MÁV FC–Csepel SC

   
A DÉLKELETI CSOPORT ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Gyula17123238–17+2139
2. Tiszakécske17113333–18+1536
3. ESMTK17105236–16+2035
4. Vasas II.17111533–18+1534
5. Monor1795331–16+1532
6. Szegedi VSE17101630–33–331
7. Honvéd II.1783630–18+1227
8. Csepel1764725–30–522
9. Martfű1763822–28–621
10. BKV Előre1754822–23–119
11. Tiszaföldvár1745815–26–1117
12. Hódmezővásárhely1738625–26–117
13. Szolnok17431016–37–2115
14. Kecskemét II.17341015–33–1813
15. Pénzügyőr17331113–29–1612
16. Dabas17151115–31–168

ÉSZAKNYUGATI CSOPORT
Március 2., vasárnap
11.00: ETO Akadémia–Balatonfüredi FC
11.00: Puskás Akadémia FC II–Komárom VSE
14.00: VSC 2015 Veszprém–III. Ker. TVE
14.00: Szombathelyi MÁV Haladás VSE–Kelen SC
14.00: Credobus Mosonmagyaróvár–FC Sopron
14.00: Érdi VSE–Gyirmót FC Győr II
14.00: Budaörs–Újpest FC II
16.00: Bicskei TC–Dorogi FC

   
  1. Bicske1714332–10+2242
  2. Mosonmagyaróvár17124128–7+2140
  3. Veszprém17112424–14+1035
  4. Budaörs1792631–24+729
  5. ETO Akadémia1792632–31+129
  6. Puskás Akadémia II1784527–18+928
  7. III. kerületi TVE1773736–28+824
  8. Érd1773718–15+324
  9. Balatonfüred1763817–22–521
10. Sopron1756620–23–321
11. Újpest FC II1762923–24–120
12. Dorog1746720–27–718
13. Komárom1745823–25–217
14. Szombathelyi MÁV1727821–36–1513
15. Kelen SC17321212–34–2211
16. Gyirmót II17231218–44–269
AZ ÁLLÁS

DÉLNYUGATI CSOPORT
Március 2., vasárnap
14.00: FC Nagykanizsa–PTE-PEAC
14.00: Iváncsa KSE–Majosi SE
14.00: MTK Budapest II–BFC Siófok
14.00: Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Dunaharaszti MTK
14.00: Bonyhád VLC–Paksi FC II
14.00: FC Dunaföldvár–Ferencvárosi TC II
14.00: Pécsi MFC–FC Főnix
14.00: Kaposvári Rákóczi FC–Szekszárdi UFC

   
  1. Nagykanizsa17124133–13+2040
  2. Iváncsa17122360–17+4338
  3. Pécsi MFC17113341–14+2736
  4. Kaposvár17105248–20+2835
  5. FTC II178934–14+2033
  6. BFC Siófok1776428–19+927
  7. Paks II1774631–28+325
  8. Majosi SE1764721–24–322
  9. Bonyhád1762917–36–1920
10. Dunaharaszti1755718–26–820
11. MTK II1754828–29–119
12. FC Főnix17521026–48–2217
13. PTE-PEAC17421116–43–2714
14. Szekszárd1735916–30–1414
15. Gárdony-Agárd17251020–35–1511
16. Dunaföldvár1741315–56–414
AZ ÁLLÁS


 

Legfrissebb hírek

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
10 órája

„Meghaltunk egymásért a pályán” – így írt történelmet a Budaörs

Kézilabda
13 órája

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
21 órája

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

„Elfelejtődik, sajnos” – Iváncsán már csak ritkán beszélnek a Fradi elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 17:31
Ezek is érdekelhetik