Klausz László: Bent maradunk az NB II-ben

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 16:25
Fotó: Török Attila, archív
Két meccs, két győzelem. Klausz László irányításával a jelek szerint talpra áll az NB II-ben a Tatabánya, amely a hétvégén a Kazincbarcika otthonában folytatná jó szereplését.     

EGY HÓNAPJA SINCS, hogy a Merkantil Bank Ligában szereplő és a tabella utolsó helyén álló Tatabánya kinevezte vezetőedzőnek a városhoz és a helyi futballhoz ezer szállal kötődő Klausz Lászlót, akivel egyelőre százszázalékos az együttes. A kispadon Gyürki Gergelyt váltó 53 esztendős szakember az NB I-be igyekvő Vasas elleni bajnokin irányította először a Tatabányát, s hazai pályán 1−0-s sikernek örülhetett, a legutóbbi fordulóban pedig a Budafok 3−2-es idegenbeli legyőzésének. Noha továbbra is az utolsó helyen áll az együttes az NB II-ben, adja magát a kérdés: hogyan lehetett talpra állítani a már-már hitehagyott társaságot?

„Az alapok megvoltak a csapatnál – mondta megkeresésünkre Klausz László, a Tatabánya korábbi labdarúgója, 27-szeres válogatott csatár. – Elsősorban a játékosok mentális állapotán kellett javítani, megviselte őket a sorozatos sikertelenség, holott állíthatom, a keret többre képes. Hatottak az egyéni és csoportos beszélgetések, egy hullámhosszra kerültünk, ebben talán a tatabányai múltam, kötődésem is szerepet játszott. A futballisták viszonylag gyorsan elsajátították a labdarúgással kapcsolatos elképzeléseimet, ami a Vasas és a Budafok legyőzése alkalmával is megmutatkozott.”

A Tatabánya jelenleg három pontra van a már benn maradó, 14. helyen álló Békéscsabától, s a hétvégén a második helyezett Kazincbarcika otthonában lép pályára.

„A meccstervünk már megvan, az eddigi két győzelmünk után bizakodva várom a vasárnapi összecsapást. Lépésről lépésre haladunk, s nyugodt szívvel kijelenthetem: bent maradunk az NB II-ben.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Kisvárda20123540–29+1139
  2. Kazincbarcika20107336–16+2037
  3. Vasas FC20103730–23+733
  4. Szentlőrinc SE2096526–18+833
  5. Kozármisleny2086630–30030
  6. Szeged-Csanád GA2078522–18+429
  7. Csákvár2084830–31–128
  8. Mezőkövesd2066825–25024
  9. Gyirmót FC Győr2066830–33–324
10. FC Ajka2066824–30–624
11. Budafoki MTE2066828–36–824
12. BVSC-Zugló2059615–18–324
13. Soroksár SC2065927–31–423
14. Békéscsaba2065919–23–423
15. Budapest Honvéd20641027–31–422
16. Tatabánya20621220–37–1720

 

 

Legfrissebb hírek

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
12 órája

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
12 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
12 órája

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
12 órája

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
14 órája

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
14 órája

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
15 órája

Erős Gábor: Egy helyet még előre kell lépni...

Labdarúgó NB II
2025.09.25. 08:13
Ezek is érdekelhetik