Bajúsz Endre lett a Magyar Futball Akadémia igazgatója

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.18. 18:50
Bajúsz Endre (Fotó: Magyar Futball Akadémia)
Bajúsz Endre lett a Honvéd akadémiája, a Magyar Futball Akadémia igazgatója – adta hírül hivatalos honlapján a kispesti klub.

A zentai születésű Bajúsz Endre az FK Novi Szad másodosztályú csapatánál kezdődte futballistakarrierjét, 1999-ben a Győri ETO-hoz igazolt, azt követően a Pécsi MFC és az MTK játékosa is volt, összesen 154 NB I-es mérkőzésen szerepelt, három gólt szerzett, a fővárosi kék-fehérekkel bajnok lett.

Pécsen testnevelőtanárként végzett, 2008-ban a Pécsi Tudományegyetemen jogászként diplomázott, elvégezte a sportszakjogász képzést. 2010-től a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, 2016-tól pedig a Sportért Felelős Államtitkárságon tevékenykedett. 2022-től három évig a DVTK sportigazgatójaként dolgozott.

„A klubvezetőséggel megfogalmazott közös cél, hogy ki kell alakítani egy hatékonyan és rövid határidőn belül piaci alapon működő akadémiát. A Honvéd identitását és értékeit figyelembe véve kell a szakembereinknek egységes szemlélet mentén kinevelni a jövő labdarúgóit. A Honvéd akadémiája jelenleg az ország egyik legjobb akadémiája, arra kell törekednünk, hogy a modern futballnak megfelelő játékosokat tudjunk ajánlani 16-17 éves korig a nemzetközi piacnak, illetve tovább nevelve őket integrálni a felnőtt magyar labdarúgásba” – idézi a klubhonlap Bajúszt, aki ezt követően a feladataira is kitért.

„Nagy célokkal érkeztem egy jól felépített rendszerbe. Az akadémiai részlegek mindennapi működésének irányítása mellett optimalizálnom kell a folyamatokat, a meghatározott klubfilozófia szerinti működést ellenőriznem kell, továbbá a klub érdekeit kell képviselnem a klubházon belül és kívül is. Mindemellett meg kell határoznom a felelősségi területeket és az akadémiai költségvetés kezelése is az én hatáskörömhöz tartozik. Fontos, hogy jó munkafeltételeket tudjak teremteni, hogy a szakmai rész hatékonyan tudjon teljesíteni.”

 

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Klausz László: Bent maradunk az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 16:25

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

„Láttam az arcukon, hogy nagyon büszkék rám” – Girsik Attila az első gólját lőtte az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:22
Ezek is érdekelhetik