NB III: megvan a Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.16. 08:28
Jeney Gyula 4 és fél hónap múltán köszönt el a Füzesabony SC-Erőss út csapatától és a Kaposvár trénere lett (Fotó: heol.hu)
A távozó Székely Tibor helyett az A-licenccel rendelkező, korábban az FC Ajkát és a BFC Siófokot is irányító Jeney Gyula lett a labdarúgó NB III Délnyugati csoportjában szereplő Kaposvári Rákóczi vezetőedzője – számolt be róla a klub honlapja.

A 46 esztendős tréner korábban öt évig dolgozott Ajkán: 2018-tól 2022-ig Kis Károly másodedzőjeként, majd Kis távozását követően vezetőedzőként irányította a bakonyiakat, akikkel a klub legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bronzérmet szerzett a másodosztályban. Jeney Gyula tavaly tavasszal az akkor még NB II-es BFC Siófok együttesét vette át az utolsó hat fordulóra, de nem tudta megmenteni a balatoniakat a kieséstől. Ősszel az NB III Északkeleti csoportjában szereplő Füzesabony SC Erőss Út vezetőedzőjeként dolgozott. 

A szakmai előmenetelemben ez egy komoly kihívás, hiszen tradicionális, nagy múltú klub keresett meg – mondta Jeney Gyula a klubhonlapon. – Többször gondolkodtam azon, hogy milyen csapatok miatt váltanék: szerettem volna visszakerülni az NB II-be, mivel jelenleg A-licenccel rendelkezem, amivel maximum a másodosztályban dolgozhatok. Az NB III-ban pedig szerettem volna olyan csapatnál munkát vállalni, amelynek komoly céljai vannak, s tradicionális, nagy klub – a harmadik ligában kevés ilyen van, de a Kaposvár megfelel ezeknek a feltételeknek. A megkeresés derült égből villámcsapásként ért, de szinte az első hívás után igent mondtam. Szeretném a klubot visszavezetni oda, ahova való, ami szerintem minimum az NB II, így komoly célokkal érkeztem. Ha sikerülne ebben az évben, akkor nagyon boldog lennék. Az első edzés után bizakodó vagyok, úgy látom, minőségi játékosok alkotják a keretet. Az elődöm irányításával jó focit játszottak, de szeretném a saját filozófiámat is belerakni a csapat játékába.”

Mint beszámoltunk róla, az eddigi vezetőedző Székely Tibor saját kérésére, közös megegyezéssel távozott a Rákóczitól, amelyet 30 bajnokin és három Magyar Kupa-mérkőzésen irányított.

 

Legfrissebb hírek

Nem lettünk sokkal okosabbak, a visszavágóra hagyta a döntést a Nagykanizsa és a Karcag

Labdarúgó NB II
1 órája

Tekintélyes előnyt szerzett Mosonmagyaróváron a Tiszakécske az osztályozó visszavágójára

Labdarúgó NB II
1 órája

Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó

Labdarúgó NB II
12 órája

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:32

Férfi röplabda Extraliga: négyen biztosan távoznak az ezüstérmes Kaposvártól

Röplabda
2025.05.28. 17:26

Bajnok a Karcag, búcsúzott az NB III-tól a Szolnok és a Főnix is

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 20:08

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Tifán-Péter Bence mindenben hasonlít Kerkez Milosra

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 09:12
Ezek is érdekelhetik