NB II: két játékos távozott Ajkáról

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 13:39
Csemer Gyula és Nagy Krisztián távozott (Fotó: fcajka.hu)
Két játékos, Csemer Gyula és Nagy Krisztián távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajkától.

Csemer Gyula nyolc és fél évet követően bontott szerződést és távozott a klubtól – közölte honlapján az FC Ajka. A ballábas védő 194 bajnoki mérkőzésen lépett pályára ajkai színekben, s 11 alkalommal volt eredményes – ősszel szerzett egyetlen találata második helyen zárt szavazásunkon, egyébként pedig 11 NB II-es mérkőzésen 796 percet játszott. A 30 éves hátvéd tagja volt a 2018–19-es NB III-as bajnokcsapatnak, valamint a 2022–23-as szezonban a másodosztályban bronzérmes együttesnek is.

Nagy Krisztián tavaly télen érkezett vissza a bakonyi együtteshez, most viszont eldőlt, máshol folytatja pályafutását. A 32 esztendős támadó az Ajkán töltött két időszaka alatt összesen 131 bajnoki találkozón szerepelt, és ezeken 62 gólt szerzett, amivel a klub örökranglistáján a hatodik helyen áll. Ebben az idényben csupán nyolc meccsen 121 percet töltött a pályán az NB II-ben, gólt nem lőtt.

 

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
6 órája

Gól nélkül zárult a forduló rangadója az Illovszky Rudolf Stadionban

Labdarúgó NB II
6 órája

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
6 órája

Megvan az újonc első idegenbeli győzelme: a Karcag mindhárom pontot elvitte Ajkáról

Labdarúgó NB II
6 órája

Emberhátrányban összeomlott a Szentlőrinc a Kecskeméttel szemben

Labdarúgó NB II
10 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
10 órája

Hét meccs után a Soroksár ellen nyert újra a BVSC

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik