NB II: a Szeged a román harmadosztályból igazolt középpályást

Vágólapra másolva!
2025.01.13. 14:30
Erdei Carlo Szegeden folytatja a pályafutását (Fotó: szeged-grosicsakademia.hu)
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II-es labdarúgócsapata bejelentette a román harmadosztályú, nagybányai Minaurtól érkező, 28 éves magyar-román kettős állampolgárságú középpályás, Erdei Carlo szerződtetését.

 

A 28 éves erdélyi származású támadó középpályással a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk, további egy évre szóló hosszabbítási opcióval” – jelentette be a Szatmárnémetiben született Erdei Carlo szerződtetését a Szeged-Csanád GA.

Erdei korábban több magyar klubban szerepelt már, nyáron a Haladástól igazolt a román harmadosztályú Minaurhoz, előtte játszott Tiszakécskén, Kaposváron és Balmazújvárosban is. Az NB II-ben 152 meccsen kilenc gólt szerzett és 16 gólpasszt adott korábban.

Kizárólag jó dolgokat hallottam a klubról. Bízom benne, hogy sikerül eljutnunk oda, ahol a helyünk van. Igyekszem minden mérkőzésen és edzésen a maximumot nyújtani, hogy a lehető legjobban segíthessem a csapatot” – nyilatkozta Erdei Carlo új csapata honlapjának. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED CSANÁD GA-NÁL
Érkezett: Erdei Carlo (magyar-román, Minaur Baia Mare – Románia), Veszelinov Dániel (Fehérvár FC), Vogyicska Balázs (ZTE FC)
Távozott: Lacza Alex (ETO FC Győr – kölcsönből vissza, onnan Kozármisleny, kölcsönbe), Óvári Zsolt (?)
 

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
22 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik