Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 12:15
Fotó: kisvardafc.hu
A Kisvárda 2–1-es vezetésénél rendkívül furán ért véget az ukrán Csornomorec Odessza elleni felkészülési labdarúgó-mérkőzés csütörtökön a törökországi Sidében. Már az ötperces hosszabbításon is túl voltak a csapatok, amikor egy ütközés után a játékvezető a földön fekvő játékos kezezésére hivatkozva büntetőt ítélt az ukrán együttesnek. A várdaiak hevesen reklamáltak, majd levonultak a pályáról, így a tizenegyest már nem végezhette el az ukrán csapat.

 

A Kisvárda holnapjának leírása az esetről:

„A mérkőzés végén a játékvezető edzőmeccseken szokatlan módon öt perc hosszabbítást jelzett, amire különösebb indoka nem is volt – legutóbb ugyanő mindkét játékrészt fél perccel korábban fújta le –, amelynek letelte után Jasmin Mesanoviccsal szemben szabálytalankodtak a mi tizenhatosunkon belül, és ahogy ő elesett, a fejére pattant a labda. A játékvezető tizenegyest ítélt, de annak elvégzéséhez nem akartunk asszisztálni, közben a bíró lefújta a mérkőzést.”

A teljes mérkőzés (a kezezéses eset 2:02:30-nál)

FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS
Side (Törökország)
Csornomorec (ukrán)–Kisvárda 1–2
CSORNOMEREC: Rudko – Gomez, Szkiba, Darabigye, Kiszil, Gabelok, Jermakov, Polov, Senivjok, Hoblenko, Sevtov. A 60. percben teljes sort cseréltek.
KISVÁRDA: Popovics – Jovicic, Matic, Chlumecky – Cipetic (R. Stefan), Bíró B., Soltész I. (Szőr), Pap Zs. (Veprik) – Molnár G. (Gyurkó) – Szpaszics (Matanovics), Mesanovic
G: Cipetic (0–1) a 33., Hoblenko (1–1) a 38., Mesanovic (1–2) a 45. percben

 

Legfrissebb hírek

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22
Ezek is érdekelhetik