Gálhidi György Kisvárdán vállalt munkát

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.20. 08:58
Gálhidi György 108 mérkőzésen irányított az élvonalban, Kisvárdán utánpótlás-menedzserként számítanak rá (Fotó: kisvardafc.hu)
Rutinos szakemberrel erősödött a Várda Labdarúgó Akadémia szakmai vezetése: Gálhidi György utánpótlás-menedzserként dolgozik Kisvárdán – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

„Meglepett Révész Attila felkérése, de örültem neki nagyon – árulta el a január 6-ától a VLA-nál dolgozó Gálhidi György a klub hivatalos honlapján. – Legutóbb Szaúd-Arábiában voltam egy akadémia szakmai igazgatója, és az a feladatom már inkább hasonlított a mostanihoz, hiszen a szervezési rész jobban az irodához és a laptophoz kötött, mint a pályához. Ami a kisvárdai szerepvállalásomat illeti, több feladatom is van. Utánpótlás-menedzserként elsősorban a gyerekek felnőtté válását kell segítenem, beszélgetésekkel. Úgy érzem, elég jó pedagógiai érzékem van, úgyhogy a munkakörnek ez a része nagyon tetszik nekem. A másik része a kapcsolattartás. Beszélek néhány nyelven, így tudok majd egyeztetni külföldi és hazai klubokkal, menedzserekkel, játékosokkal. A harmadik pedig a Korolovszky György által vezetett scout-, vagyis megfigyelői hálózat munkájának a segítése. Ennek részeként elkezdjük meglátogatni és szorosabbra fűzni a kapcsolatot partnerklubjainkkal.”

Az új munkakörökben eltelt két hét talán már elegendő az első tapasztalatok összegzésére.

„Remek a szakmai munka és kiválóak a körülmények, úgyhogy tetszik nagyon, amit eddig láttam – összegzett Gálhidi György. – Ellenfélként még a régi pályán jártam, legutóbb 2018-ban a Budafok edzőjeként, amikor pedig Nyíregyházán dolgoztam, néhány NB I-es mérkőzést megtekintettem már az új stadionban is, ahol edzőmeccsen a kispadon is ültem. Ennyire behatóan azonban nem ismertem a körülményeket, most már látom, hogy nemcsak a stadion környezetében, hanem több más létesítményben is van lehetőség az edzésekre, és nemcsak a pályákon.”

A 70 éves szakvezető az NB I-ben irányította a Tiszakécske, a Honvéd, a Dunaferr, a Diósgyőr és a Lombard Pápa együttesét is, összesen 108 meccsen ült a kispadon a legmagasabb osztályban.

 

 

Legfrissebb hírek

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

Ajkán is folytatta jó sorozatát a Kozármisleny, amely ötmeccsesre növelte a veretlenségét

Labdarúgó NB II
7 órája

Négy forduló után talált vissza a győztes útra a Csákvár

Labdarúgó NB II
7 órája

A Kecskeméti TE legyőzte, és megelőzte a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája

Két góllal vezetett az ETO Kisvárdán, de nem adták fel a hazaiak!

Labdarúgó NB I
9 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
14 órája

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.25. 18:55

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
2025.10.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik