Felkészülés: kikapott román ellenfelétől a Kisvárda, a Csákvár bosnyák csapattal játszott döntetlent

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 16:51
Döntetlent játszott a Varga Bencével felálló Csákvár (Fotó: aqvitalfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben érdekelt Kisvárda Master Good kikapott a román másodosztályú FC Arges Pitesti-től, az Aqvital FC Csákvár pedig 1–1-es döntetlent játszott a bosnyák élvonalbeli Sloga Dobojjal Törökországban.

A Kisvárda vegyes csapattal állt fel, mivel a pályára lépők közül többen az NB II-es együttest erősítik, de játszottak olyanok is, akik a harmadosztályú gárda tagjai. A román másodosztály hatodik helyezettje ellen Gyurkó Máté megszerezte a vezetést csapatának, ám a második félidőben a Pitesti fordított, és 2–1-re nyert a larai edzőközpontban.

A Csákvár a bosnyák első osztályban kilencedik helyen álló Sloga Doboj ellen hátrányba került, majd a szünet után Haragos Viktor szép találatával egyenlített, így 1–1-re végzett Belekben.

NB II-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Kisvárda Master Good–FC Arges Pitesti (román II.) 1–2 (1–0)
Lara (Törökország)
Kisvárda: Kovács M. – Stefan, Lippai, Széles – Simon M. (N. Ponomarenko), Szőr (Veprik), Osztrovka (Körmendi), Soltész D. (Czérna) – Matanovics (Prjamov) – Scsadej (Szikszai), Gyurkó
Kisvárdai gólszerző: Gyurkó

Aqvital FC Csákvár–Sloga Doboj (bosnyák) 1–1 (0–1)
Belek (Törökország)
Csákvár: Perczel – Szalai P., Pál B., Varga B., Baracskai – Dencinger, Mészáros D., Szakály D. – Juhász L., Rácz B., Ominger B. A 60. perctől: Zelizi – Murka, Karacs, Farkas A., Nahirnij – Grünfelder, Major M., Gazdag V. – Szabó B., Nagy Z., Haragos
Csákvári gólszerző: Haragos

 

Legfrissebb hírek

A gólkirályjelölt Kirchner Krisztián nem veszítette el az optimizmusát

Labdarúgó NB II
13 órája

Soltész Dominik: Csak azért nem kaptam tízest a laptól…

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:29

Rutinos támadóval erősített a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.04. 16:09

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
2025.03.04. 12:27

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 22:00

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50
Ezek is érdekelhetik