NB II: a Haladás korábbi mesterével az élen vág neki a tavaszi szezonnak a Szeged

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.27. 18:21
Fotó: FB/Szeged-Csanád Grosics Akadémia
A labdarúgó NB II-ben érdekelt Szeged-Csanád Grosics Akadémia a hivatalos honlapján közölte, hogy a szerb Alekszandar Jovics lesz a csapat új vezetőedzője.

Mint ismeretes, a kék-feketék még októberben váltak meg a német Michael Boristól, a 2024-es év hátralevő meccsein pedig megbízott vezetőedzőként Simon Ádám irányította a Tisza-partiakat. Az 52 esztendős Jovics számára nem ismeretlen terep a magyar másodosztály, hiszen az előző évadban a Szombathelyi Haladást irányította, amellyel 31 meccsen kilenc győzelem, 11 döntetlen és ugyanannyi vereség volt a mérlege. A zöld-fehér együttes a 13. helyen zárta az idényt, de pénzügyi gondok miatt nem kapta meg az NB II-es induláshoz szükséges licencet. A csapatot működtető cég végül (hivatalos képviselő hiányában) az NB III-as nevezést is visszavonta, de azt végül a Haladás VSE vállalta magára – kérdés, hogy a szombathelyi drukkerek tavasszal is járhatnak-e csapatuk meccseire.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen ambiciózus klub vezetőedzője lehetek. A tabellán elfoglalt helyezés nincs összhangban a céllal. A legjobbamat fogom nyújtani, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Ismerem a csapatot, ez előző idényben a Haladás edzőjeként izgalmas mérkőzéseket vívtunk egymással. Már alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát!” – nyilatkozta a klub hivatalos felületein Alekszandar Jovics.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Kozármisleny1585226–16+1029
2. Kazincbarcika1584333–16+1728
3. Kisvárda1582527–24+326
4. Vasas FC1581625–21+425
5. Szentlőrinc SE1564518–17+122
6. BVSC-Zugló1557312–11+122
7. Soroksár SC1563621–18+321
8. Budafoki MTE1556422–25–321
9. Csákvár1554621–24–319
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1547416–15+119
11. Gyirmót FC Győr1553724–27–318
12. FC Ajka1546520–23–318
13. Mezőkövesd1544720–22–216
14. Békéscsaba1544713–16–316
15. Tatabánya1542914–27–1314
16. Budapest Honvéd1534814–24–1013

 

Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Soroksári sikerével élre ugrott a Vasas, idegenben nyert a Budafok és az Ajka – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 21:00

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Megszakadt a rossz sorozat: legyőzte a Szeged a Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik