Hosszú kihagyás vár a Vasas játékosára

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 14:58
Mamusits Patrik ebben az idényben már nem léphet pályára (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas a saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mamusits Patrik jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag, így műtét vár rá.

Az angyalföldiek honlapjának beszámolója szerint Mamusits Patrik a kispestiek elleni találkozó 28. percében, egy Hangya Szilveszterrel vívott párharcot követően maradt lent a földön, majd hosszas ápolás után hordágyon hagyta el a játékteret. A hétfői orvosi vizsgálatokon kiderült, hogy elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így operáció, majd hosszú rehabilitáció vár rá, előreláthatólag minimum 8-9 hónapot kell kihagynia.

„Nagyon szerencsétlen szituáció volt, futottunk egymás mellett Hangya Szilveszterrel, harcoltunk a labdáért, és a lábam beakadt az ő két lába közé, így estünk a földre. Nem volt benne szándékosság, az ápolás alatt, és a meccs végén is odajött hozzám, megkeresett az öltözőnk előtt, nagyon sajnálta és bántotta az eset. Szombaton este még bizakodó voltam, hogy talán nem olyan súlyos a helyzet, de sajnos az MR-vizsgálat megállapította a szakadást. Hamarosan megműtenek és mielőbb elkezdem a rehabilitációt – nyilván rosszul érint ez az egész, de nagyon köszönöm a Vasas FC, a családom és a szurkolók támogatását. Rengeteg üzenetet kaptam, azon leszek, hogy minél hamarabb, még erősebben térjek vissza a pályára!” – idézte Mamusits Patrikot a Vasas honlapja.

15. FORDULÓ
November 30., szombat
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 1–0

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Kozármisleny1585226–16+1029
2. Kazincbarcika1584333–16+1728
3. Kisvárda1582527–24+326
4. Vasas FC1581625–21+425
5. Szentlőrinc SE1564518–17+122
6. BVSC-Zugló1557312–11+122
7. Soroksár SC1563621–18+321
8. Budafoki MTE1556422–25–321
9. Csákvár1554621–24–319
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1547416–15+119
11. Gyirmót FC Győr1553724–27–318
12. FC Ajka1546520–23–318
13. Mezőkövesd1544720–22–216
14. Békéscsaba1544713–16–316
15. Tatabánya1542914–27–1314
16. Budapest Honvéd1534814–24–1013

 

 

Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
12 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik