Edzőként is kiteljesedne Csordás Csaba, aki először az NB III-as Bicske trénereként alkotna nagyot

A 47 éves Csordás Csaba aktív pályafutása során 1995-től 2012-ig itthon – rövidebb kitérővel – csak az NB I-ben játszott: megfordult többek között Kecskeméten, a BVSC-ben, az MTK-ban, Újpesten, Siófokon, Sopronban, a Vasasban, illetve légióskodott Ausztriában. Volt U17-es és U21-es válogatott, továbbá olimpiai válogatott és felnőttválogatott kerettag Lothar Matthäusnál. Karrierje záró részében tudatosan készült az edzősködésre – ahhoz képest, hogy a bicskei az első NB-s gárda, amelynél vezetőedzőként dolgozik, már sok helyen tett szert edzői tapasztalatra is.

„Játékoskarrierem utolsó éveit osztrák negyed- és ötödosztályú csapatoknál töltöttem, s 40 éves koromig futballoztam – idézte fel Csordás Csaba a Nemzeti Sportnak. – Emellett tudatosan készültem az edzősködésre, 2008-ban B-licencet, 2014-ben A-licencet szereztem, s ebben az évben az Illés Akadémia U18-as csapatánál lehetőséget is kaptam edzőként, sőt, ezzel párhuzamosan az Oberwart első osztályú női csapatának trénere lettem. 2016-tól 2018-ig a Viktória Haladás női csapatánál voltam vezetőedző, majd a Haladás VSE NB I-es férficsapatának pályaedzőjeként dolgoztam. 2019 nyarától Siófokon Gál István segítőjeként dolgoztam az NB II-es együttesnél, egészen 2020 novemberéig. Mihalecz István siófoki sportigazgató és Nemes Ferenc, a Siófok akkori többségi tulajdonosa két hónappal később beajánlott Bicskére – érdekesség, hogy éppen Győrben tárgyaltam egy akadémiai edzősködésről, amikor telefonon megkerestek Bicskéről, így a visszaút során »beugrottam« hozzájuk is tárgyalni, s végül gyorsan megegyeztünk…”

A magyar futballban ritka, hogy egy tréner négy évet lehúz egy csapatnál, sőt, a speciális közegű harmadosztályban talán még ritkább ez, így felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető ez az állandóság és az, hogy folyamatos a klubvezetőség bizalma.

„2021 elején a Szegedhez távozó Dragan Vukmir utódjaként foglaltam el a bicskei kispadot, s máig érzem a megbecsülést – emlékezett vissza Csordás a bicskei kezdetekre. – 2018-ban új elnöke lett az egyesületnek Tessely Zoltán személyében, azóta töretlenül tud fejlődni Bicske labdarúgása. Ennek alapja az a bizalom, melyet a mai napig megkapok az elnökségtől. Az eltelt időszak eredményei, szellemisége és klubfilozófiája pedig megteremti számomra az edzői kiteljesedés lehetőségét. Az első félév átmeneti időszaka után tavalyelőtt egy ötéves szakmai tervet vázolt fel a vezetőség, amelynek végén az NB II kapuján kell »kopogtatnunk«, ezenkívül abban egyeztünk meg, hogy a felnőttcsapat irányítása mellett az utánpótlás szakmai felügyeletét szintén ellátom, mivel ezen a téren is jelentős előrelépést várt el a klubvezetőség. Mindkét területen jól haladunk: az utánpótlásban ma már 200 gyerekünk van, egyre javuló eredményekkel, akik közül néhányan már a felnőttcsapat öltözőjében készülnek a kihívásokra. Filozófiánk, hogy a felnőtt és az utánpótlás-játékosok között szorosabb kapcsolat alakuljon ki (több felnőtt játékos egyébként edzői feladatokat lát el a különböző korosztályoknál), hogy segítsük elindulni a civil életben azokat a labdarúgóinkat, akik a pályafutásuk után szeretnének a sportban elköteleződni. A felnőttcsapat először stabilizálta a helyét a középmezőnyben, majd a 2023–2024-es kiírásban jött az áttörés, ekkor a második helyen végeztünk, mindössze három ponttal lemaradva a Tatabánya mögött. Most pedig kiváló riválisunk, az egymás után tizenegy győzelmet arató Mosonmagyaróvár előtt két ponttal vezetjük a bajnokságot, ennek ellenére – a terv harmadik évében – még nem kimondott cél a feljutás; persze nem is ugranánk el a magasabb osztály elől, ha sikerülne kiharcolni az osztályváltást.”

Egy NB III-ban dolgozó trénernek sosem könnyű felhívnia magára a figyelmet. Az utóbbi években a leginkább pozitív példaként Pető Tamás említhető, akinek azonban többévnyi remek munka – a Veszprémmel dobogós helyezés, majd bajnoki cím és osztályozó az NB II-be jutásért – után sikerült csak magasabb osztályú csapathoz, méghozzá az NB I-es Fehérvárhoz szerződnie. Vajon Csordás Csabának a játékosként az élvonalban eltöltött sok esztendő számíthat-e az előrelépésben, illetve mit kell megugrani ahhoz, hogy magasabb osztályban dolgozhasson valaki? 

„Tény, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem játékosként a speciális magyar futballközegben, az elmúlt harminc év legmeghatározóbb edzőivel dolgozhattam – mutatott rá Csordás. – Sokat tanultam Mezey Györgytől, Egervári Sándortól, Verebes Józseftől, Csank Jánostól, Pintér Attilától, Bognár Györgytől, Csertői Auréltól (utóbbi kettő előbb csapattársam, majd edzőm is volt). Sok mindent elraktároztam tőlük, és ez mindenképpen előny volt már az edzői karrierem kezdetén is. Azt gondolom, a klubok vezetőinek engedniük kell, hogy az erős személyiségű edzők – akik közé sorolom magamat én is – a saját elképzeléseik szerint, beleszólás nélkül dolgozhassanak, de az tény, hogy a kapcsolatok manapság is rendkívül sokat számítanak, már-már leuralják a magyar futballt. Ha megvan a bizalom és a szabad kéz, akkor lehetőség van arra, hogy egy edző bármelyik bajnoki osztályban kiteljesedjen – Pető Tamás mellett ezt láthattuk Kecskeméten Szabó István esetében, míg az előző idényben a Nyíregyházával az NB II-ből feljutó Tímár Krisztián, illetve az NB III-ban Iváncsán kiválóan dolgozó Tóth András is remek példái ennek. Az NB III egyébként teljesen más közeg, mint az élvonal – utóbbit ugye játékosként tapasztaltam meg, s ott nem volt olyan, mint a harmadik ligában, ahol az évek során azt láttam, hogy néhányan jó képességük ellenére megelégedtek a harmadosztályban való szerepléssel. Szerencsére ez már a múlt. A stábom és a mostani játékoskeretem száz százalékban felkészült a magasabb osztály kihívásaira. Azt gondolom, számomra egy Bicskével elért NB III-as bajnoki cím, illetve aztán az osztályozón elért feljutás jelentheti azt a pontot, amikortól jobban figyelnek rám. Célom a pro licenc megszerzése is, kétszer már jelentkeztem a képzésre, de nem nyertem felvételt – hátha egy bajnoki aranyéremmel a zsebemben könnyebb lesz bejutni…”  

Csordás Csaba játékos-pályafutása során mindig arra törekedett, hogy visszagondolva ne legyen majd hiányérzete, s ez valósággá vált. Trénerként is arra törekszik, hogy olyan karriert fusson be, amelyre büszkén emlékezhet majd vissza – továbbá bízik benne, hogy egyszer annál a klubnál is komolyan számítanak rá, amelyhez a legjobban kötődik.

„Sosem kilincseltem, játékosként sem volt menedzserem, edzőként sincs, és ezen nem kívánok változtatni – szögezte le. – Jelenleg mindent alárendelek a Bicske sikerének: négy éve mindennap Kecskemétről ingázom két játékossal, Szalai Dániellel és Hirman Kristóffal együtt, tehát csak a futballal foglalkozom. Néhai édesapám, Csordás Ferenc a példa előttem, aki szinte egész pályafutását Kecskeméten töltötte, összesen 23 évet töltött el a klubnál, s a megbízhatóság, illetve a lelkesedés példaképe volt. És ha már Kecskemét… 2018-ban hazajöttem a klubhoz, egy idény erejéig az U19-es együttes edzője lehettem azzal a későbbi céllal, hogy majd a felnőttcsapatnak is tudok segíteni, de ezt a lehetőséget még nem kaptam meg a szülővárosomban, azonban kurtán-furcsán távoznom kellett; máig úgy gondolom, hogy nem ezt érdemeltem volna. A klub rengeteget jelent nekem, hiszen gyakorlatilag itt nőttem fel, s büszke vagyok arra, hogy az egyetlen NB II-es bajnokcsapat kapitánya lehettem, én szereztem az első NB I-es gólt, illetve a századikat, továbbá több klubrekord is a nevemhez köthető. A jövő majd eldönti, hogy kapok-e még lehetőséget a klubnál, de remélem, egyszer én is lehetek edzőként főszereplője a megyeszékhely legeredményesebb csapatának.”