Pintér Attila a Vasas győzelme után a futballfilozófiájáról mesélt

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.11.05. 09:36
Pintér Attila (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB II 12. fordulójának záró mérkőzésén a Vasas a Szentlőrincet fogadta. A fővárosi együttes kezdte jobban a mérkőzést, de a szünetben Tóth-Gábor Kristóf találatával a vendégek mehettek előnnyel az öltözőbe. A második félidőben már nem maradtak ki a Vasas-helyzetek, az angyalföldiek 3–1-es győzelmükkel léptek a tabella 4. helyére. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Szentlőrinc trénere, Waltner Róbert nem volt elégedett a csapatával.

„Nem az eredmény miatt, mert ki lehet kapni a Vasas otthonában, tele vannak NB I-es játékossal, még a kispadon is olyanok ülnek. Nálunk pályára lépett öt fiatalszabályos ma is, és megérezzük a sérültjeinket is. Én azért vagyok elégedetlen a csapatommal, mert kishitűen játszott és bátortalan volt. Oké, megszereztük a vezetést, de ettől függetlenül nem tetszett már az első félidőben sem a játékunk.”

Videónkban bővebben is beszél erről a kishitűségről, ami a csapatát jellemezte, mely során szóba kerül a ZTE 2001-es sikere a Manchester United ellen. Beszél arról is, hogy a második félidőben, egygólos hátrányban nem kaptak meg egy jogosnak tűnő büntetőt, de azt is megtudjuk, szerinte hová futhat ki a bajnokságot remekül kezdő Szentlőrinc, mi lehet a realitás.

WALTNER RÓBERT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Vasas vezetőedzője, Pintér Attila szerint csapata az egész mérkőzésen dominált.

„Az első félidőben sem emlékszem a Szentlőrincnek olyan lehetőségére, ami bajt okozhatott volna. Egyet hibáztunk, azt könyörtelenül kihasználták, kaptak egy tizenegyest, amit berúgtak, de ennek ellenére sem éreztem, hogy komoly problémánk lehet, hiszen három-négy komoly helyzetünk is volt, amikkel nem tudtunk élni. A második félidőt innen folytattuk, csak éppen a helyzeteink egy részét sikerült értékesíteni.”

Videónkban beszél csapata erőnléti állapotáról, korábbi állomáshelyeit, a Ferencvárost, a Sopront és a Győrt is példaként felhozva. Kitér a remek teljesítményt nyújtó Urblík Józsefre is, de bővebben mesél a futballfilozófiájáról is.

PINTÉR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ
VASAS FC–SZENTLŐRINC 3–1 (0–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1036 néző. Vezette: Antal Péter (Aradi József, Rózsa Dávid)
VASAS: Kiss Á. – Lehoczky, Otigba, Iyinbor – Szánthó (Bukta, a szünetben), Kapornai (Hidi M., 72.), Cseke, Urblík J., Doktorics (Deutsch L., 85.) – Radó (Németh B., 90+1.), Pintér F. (Mamusits, a szünetben). Vezetőedző: Pintér Attila
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szivacski (Szekszárdi T., 67.), Szekszárdi M., Dinnyés O., Stifter (Papp Cs., 80.) – Vingler, Medgyesi – Hajdú R. (Tarcson, 67.), Nagy R., Heles (Kiss-Szemán, 55.) – Tóth-Gábor (Ambach, 80.). Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Radó (49.), Cseke (77.), Németh B. (90+3.), ill. Tóth-Gábor (38. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
14 órája

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
19 órája

Női kézilabda NB I: kialakult a Vasas kerete a következő idényre

Kézilabda
2025.06.20. 12:22

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 12:50

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.06.17. 10:59

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 17:39

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:44
Ezek is érdekelhetik