NB III: edzőváltás a Délkeleti csoport sereghajtójánál

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 06:55
Fritz Attila irányítja ideiglenesen az FC Dabast
A Mátészalka után újabb edzőváltás történt a labdarúgó NB III-ban: a Délkeleti csoportban sereghajtó Meton-FC Dabastól távozott Tóth László – számolt be róla a klub honlapja.

A Pest megyei klub a gyenge szereplés miatt közös megegyezéssel bontott szerződést Tóth Lászlóval. Az új szakember kinevezéséig, ideiglenesen, az eddigi asszisztens edző, Fritz Attila veszi át a csapat irányítását. Fritz arról híres, hogy játékos-pályafutása során, 2009-ben a Honvéd színeiben gólt szerzett a török Fenerbahce elleni Európa-liga selejtező visszavágóján, ami 1–1-s döntetlent jelentett csapatának.

Nem egyszerű a helyzetünk, viszont nem is lehetetlen – ecsetelte Fritz a klub honlapján. – A héten különösebb taktikai dolgokba nem szeretnék belemenni, inkább szeretném a srácokat felhozni, főként mentálisan, hogy elhiggyék, jó játékosok, és képesek az elvárt eredmény elérésére.”

A Dabas 10 bajnokin mindössze 4 pontot szerzett a bajnokságban (egy győzelemmel és egy döntetlennel), így a 16., utolsó helyen áll a Délkeleti csoportban. Az együttes vasárnap 11.00-tól a Vasas II otthonában lép pályára.

 

Legfrissebb hírek

NB III: előzött és élre állt a Tiszafüred északkeleten

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18

NB III: rangadót nyert a Nagykanizsa a Ferencváros II ellen, sima gyirmóti siker Veszprémben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 19:04

NB III: a Monor a szegedi győzelme után vezeti a csoportját

Labdarúgó NB II
2025.09.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik