NB II: Nikházi Márk már főállású vezetőedző a Budafoknál

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 09:28
Nikházi Márk (Fotó: budafok1912.hu)
A Nemzeti Sportrádióban jelentette be Nikházi Márk, hogy már nem a labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE megbízott vezetőedzője, hanem a vezetőségnek köszönhetően főállású és állandó vezetőedző lett.

A szakember Dajka Lászlótól vette át a budafoki együttes irányítását, amely jelenleg az NB II-es bajnokság 8. helyén áll, és az új edző érkezése óta eddig két győzelem, három döntetlen a mérlege, legutóbb a Mezőkövesd otthonában háromgólos hátrányból sikerült a pontmentés.

Labdarúgó NB II
2024.10.06. 12:50

A Budafok háromgólos hátrányból mentett pontot Mezőkövesden

A hazaiak már három góllal is vezettek, a vendégek azonban a szünet után nagy erőket mozgósítottak, és egy pontot megmentettek.

„Köszönöm a pozitív szavakat, én is úgy érzem, hogy jó volt az indulás. A vezetőséggel is leüntünk, és megerősítettek abban, hogy bíznak bennem és én viszem továbbra is a csapatot, ahogy az előző hat hétben is” – jelentette be a Nemzeti Sportrádióban Nikházi Márk.

Arra a kérdésre, hogy mi változtatott az elmúlt Hetekben, Nikházi azt válaszolta: „Dajka Lászlóval együtt fejeztük be az előző évet, ami egy nagyon sikeres időszak volt, és a felkészülést is együtt csináltuk végig. Fizikálisan jó állapotban vannak és voltak a srácok, ezzel nem kellett külön foglalkozni. A játékfelfogáson próbáltam változatni, a középpályát labdabiztosabbá tettem és sokkal kezdeményezőbb, agreszívebb focit próbálunk meg játszani.”

„A friss edzők mindig úgy indulnak, hogy sok játékos még a csapattársa is volt, vagy épp jó kapcsolatban vannak. Ez akkor fordulhat rossz irányba, ha valakivel nem volt jó kapcsolatban az ember, de szerencsére akiker ismertem régebb óta, velük jó kapcsolatban voltam. Segítik a munkámát, és a pályán és azon kívül is olyan rendszert próbálok kialakítani, amit én is élveznék” – tette még hozzá Nikházi. 

 

Legfrissebb hírek

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:01

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:43

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

Bánhidi Ákos: Talán megérdemeljük a türelmet

Téli sportok
2025.08.11. 19:12

Bemelegítésnél Scooter, országos csúcsa előtt Pokémon – íme, Sulyán Alexa lejátszási listája

Atlétika
2025.08.11. 17:09

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik