NB II: a Honvédtól távozó csatár visszatért korábbi csapatához – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.09.06. 20:30
Kundrák Norbert a hét elején szakított a Honvéddal, s ma bejelentették a szerződtetését Soroksáron (Fotó: archív)
Kundrák Norbert kedden, az átigazolási időszak utolsó napján szakított az NB II-es Honvéddal, így ma már szabadon igazolható játékosként írt alá korábbi csapatához, a szintén másodosztályú Soroksárhoz.

 

Kispesti szerződésbontása után Kundrák Norbert a héten már a soroksári stadionnál tűnt fel. Úgy tudjuk, tárgyalni érkezett, sőt, azóta az orvosi vizsgálatokon is átesett és már be is kapcsolódott a munkába a Lipcsei Péter vezetőedző irányította csapatnál.

A szakember számára nem ismeretlen a 25 éves Kundrák, aki 2018 januárjától másfél évet már futballozott Soroksáron, akkor a Ferencváros kölcsönjátékosaként. Eddigi legeredményesebb idénye is Soroksárhoz kötődik: a 2018–2019-es évadban 38 NB II-es meccsen 14 gólt szerzett. Azóta játszott Debrecenben az NB I-ben is, illetve futballozott az NB II-ben Szegeden, az előző idényt pedig a Honvédban töltötte. 

A Soroksár azóta közösségi oldalán hivatalosan is bejelentette a támadó szerződtetését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁR SC-NÉL
Érkezett: Bolla Gergő (Szombathelyi Haladás), Dhonata (brazil, FTC – kölcsönbe), Halmai Ádám (FTC – kölcsönbe), Kundrák Norbert (Budapest Honvéd), Manner Balázs (FTC – kölcsönbe), Mergl Szabolcs (FTC – ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (FTC – kölcsönbe, legutóbb Kecskeméti TE, kölcsönben), Somfalvi Bence (Puskás Akadémia II), Szabó Szilárd (FTC – kölcsönbe), Varga István (szlovák-magyar, FTC – ismét kölcsönbe)
Távozott: Borbély Bence (Kelen SC), Hajdú Roland (Szentlőrinc), Katona Máté (Gyirmót FC Győr), Pintér Dominik (Csepel FC), Sipos Zoltán (Tiszakécskei LC) 

 

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik