A Budafok elfogadta Dajka László lemondását – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.08.21. 18:15
Dajka László lemondott a Budafok éléről (Fotó: Árvai Károly)
Az NB II-ben szereplő Budafoki MTE közösségi oldalán jelentette be, hogy elfogadta Dajka László vezetőedző lemondását. A csapatot a következő mérkőzésen az eddigi másodedző, Nikházi Márk irányítja a Tatabánya ellen.

A Budafoki MTE vasárnap 5–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Kazincbarcika ellen. A találkozó lefújása után Dajka László vezetőedző így zárta szavait: „…sok sikert kívánok az utódomnak, remélem, a lemondásomat elfogadják!” 

Szerdán a klub közösségi média oldalán közölte, hogy elfogadta Dajka lemondását.

A Honvéd korábbi legendás középcsatára februárban nehéz helyzetben vette át a BMTE irányítását. A budafoki klub akkor a másodosztály 14. helyén állt, csupán a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg a már kieső pozícióban lévő BVSC-t. A BMTE az idény hátralevő részében azonban több bravúros győzelmet is bemutatott, többek között a Nyíregyházát és az ETO FC Győrt is felülmúlta, így a 8. helyen zárta a bajnokságot.

A mostani idény első mérkőzésén a Honvéd ellen játszott hatgólos döntetlent, majd nyert az NB I-ből kieső Kisvárda vendégeként. A 3. fordulóban a Vasas 1–0-ra győzött a Budafok ellen úgy, hogy a 88. percben született a gól. Ezt követően jött a Kazincbarcikától kapott ötös. 

A Budafok augusztus 25-én, vasárnap a Tatabánya vendégeként lép pályára az 5. fordulóban. Ezen a mérkőzésen az eddigi másodedző, Nikházi Márk irányítja a csapatot.

Labdarúgó NB II
2024.08.21. 09:37

Dajka László: Van, amikor nem szabad tovább csinálni

A budafokiak lemondott edzője higgadtságát megőrizte, de „piszkosul csalódottnak” érzi magát.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
8 órája

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
8 órája

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
8 órája

Gólgazdag meccsel zárult a Budafok és a Szeged meccse

Labdarúgó NB II
8 órája

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
8 órája

Izgalmas, gólzáporos döntetlennel búcsúzott az idénytől a Soroksár és a BVSC

Labdarúgó NB II
9 órája

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
9 órája

Két gólt, egy kihagyott tizenegyest és pontosztozkodást hozott a baranyai rangadó

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik